Nemzetközi foci

Juhász Roland a védelem legbiztosabb pontja

A legutóbbi négy Európa-bajnoki selejtezőn nem kapott gólt a magyar válogatott, pedig az ellenfelek negyven alkalommal próbálkoztak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik fordulójában nagy sikert ért el a magyar válogatott azzal, hogy Helsinkiben 1-0-ra legyőzte Finnországot. Az északon megszerzett három pont nagyon sokat érhet a későbbiekben, ugyanis Dárdai Pál legénysége jelenleg 11 ponttal a harmadik helyen áll az F-csoportban, ami pótselejtezőt ér. További jó hír, hogy a románok és az északírek sincsenek beláthatatlan távolságban. Dzsudzsák Balázsék egyébként a legutóbbi négy tétmérkőzésükön nem kaptak gólt, ami szintén optimizmusra adhat okot.

Ennek apropóján a Rangadó.hu megvizsgálta, hogy az elmúlt négy selejtező során hányszor próbálkoztak az ellenfelek. A védelem stabil lábakon áll, pedig nem minden találkozón ugyanazzal a hátsó alakzattal léptünk pályára.

Kezdjük a legutóbbi, Finnország elleni, idegenbeli összecsapással, amit a magyarok Stieber Zoltán hajrágóljával nyertek meg. Tény, hogy sokkal jobban rászolgáltunk a három pontra, ugyanis a finnek szinte alig támadtak, mindössze egy-egy holtpontunk alkalmával tudták megközelíteni a magyar kaput. Összesen hat lövéssel próbálkoztak, de csak egyszer kellett védenie Király Gábornak. A csapat védelme egységesen, jól mozgott, Dárdai Pál tehát jó érzékkel rakta össze a hátsó alakzatot.

Király – Fiola – Juhász R. – Lang – Kádár

Az idei naptári év első selejtezőmérkőzését hazai pályán játszottuk a borzasztóan rajtoló Görögország ellen. A találkozó végül gól nélküli eredménnyel zárult, ami megosztotta a közvéleményt. A hellének tizenhárom alkalommal próbálkoztak a góllövéssel, de csak három kísérletük találta el a magyar kaput. A védelmünk tehát ugyancsak állta a sarat, hiszen kapott gól nélkül abszolválta a mérkőzést. Dárdai Pál hasonló összeállításban szerepeltette a védelmet, egy eltérés azonban volt.

Király – Fiola – Juhász R. – Lang – Leandro

Tavaly novemberben a Groupama Arénában fogadtuk a finn csapatot, és csakúgy, mint szombaton, szintén a hajrában nyertük meg a mérkőzést. Akkor nem egy bombagól jelentette a különbséget, hanem Gera Zoltán fejese után örülhetett a magyar publikum a három pontnak. Az északiak sokkal inkább vállalkozókedvűek voltak, ugyanis 13 alkalommal kísérelték meg bevenni Király Gábor kapuját, de mindössze kétszer találták el azt. Dárdai Pál egyik taktikai húzása lehetett, hogy ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára Helsinkiben, amit Budapesten.

Király – Fiola – Juhász R. – Lang – Kádár

A válogatott ezt a remek sorozatot Feröer-szigetek elleni idegenbeli összecsapáson kezdte. Az északi országban nem volt könnyű dolguk Juhászéknak, hiszen műfüvön kellett játszaniuk, de hozták a kötelezőt, Szalai Ádám találatával 1-0-ra győztek, és bezsebelték a három pontot. A feröeriek nyolc lövéséből három találta el a kaput, a debütáló Dibusz Dénesnek pedig bravúrokat kellett bemutatnia. Dárdai Pál ezúttal megkavarta a hátsó alakzatot, amelyben két debreceni, Varga József és Korhut Mihály is helyet kapott.

Dibusz – Varga J. – Korhut – Juhász R. – Kádár

A magyar kaput tehát összesen negyvenszer próbálták meg bevenni a legutóbbi négy tétmeccsen, de ebből csak kilenc talált kaput, amit kapusaink hárítottak. A védelemből Juhász Roland az egyetlen, aki mind a négy találkozón kezdőként pályára lépett. A hátsó alakzatunk egyébként nem nagyon volt felforgatva, hiszen az első perctől kezdve négy helyen összesen kilenc játékos kapott lehetőséget.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik