Nemzetközi foci

Vadócz nem akar ismét váltani

A harmincéves középpályással elégedettek a Grasshoppersnél, és tárgyalnak a közös folytatásról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Indiában kezdte, majd Svájcban fejezte be a szezont a negyvenszeres válogatott Vadócz Krisztián. A középpályás ősszel az ázsiai ország Szuperligájában szerepelt, ahol például Nicolas Anelka társaként futballozott, majd a svájci Grasshoppershez szerződött, és tavasszal 15 bajnoki mérkőzésen kétszer is eredményes volt, csapata pedig a nyolcadik helyen zárta az évet. A harmincéves játékos a Rangadó.hu megkeresésére értékelte a tavaszi idényét.

– Van bennem hiányérzet abból a szempontból, hogy nem sikerült elérni a nemzetközi kupaszereplést érő helyezést – kezdte Vadócz Krisztián. – Természetesen annak örülök, hogy jó teljesítményt tudtam nyújtani. Nehéz helyzetben volt a csapat, és elsősorban rutinos játékosban gondolkodtak. A visszajelzések alapján elégedettek voltak a teljesítményemmel. Összességében felemásnak értékelem ezt a félévet. Sikerült hamar elfogadtatnom magamat a társakkal, és néhány fiatalabb játékost tudtam segíteni a tapasztalatommal. Rögtön az első pillanattól kezdve ez is volt az edző és a vezetőség kérése. Ez a része jól sikerült, azt mondták, hogy a fiatalok profitáltak a segítségemből. Jó lett volna, ha ez nemzetközi kupaszerepléssel párosul, hiszen az volt a legfőbb célom, de sajnos a nagy hátrányt már nem tudtuk ledolgozni.

A korábban Franciaországban, Skóciában, Hollandiában, Spanyolországban és Dániában is futballozó Vadócz ezúttal nem feltétlenül szeretne klubot váltani, és már tárgyalásban is van a Grasshoppers vezetőivel a folytatást illetőn.

– Egyelőre tárgyalgatunk a klubbal, és remélem, jól sikerül majd lezárni. Úgy gondolom, mindkét félnek jó lenne, ha a Grasshoppersben tudnám folytatni. Remélem, rövid időn belül eldől, mert már a bajnokság vége előtt elkezdtünk beszélgetni a jövőről. Nyitott vagyok a folytatásra, jó a környezet, adottak a feltételek, bízom benne, hogy tudok maradni. Vannak kérdezősködések máshonnan is, de attól függetlenül, hogy utazgattam jobbra-balra a karrierem során, nem a váltás lenne számomra most az elsődleges. Itt már ismernek, és az lenne a legkézenfekvőbb, ha itt folytatnám.

Olvasói sztorik