Nemzetközi foci

Ismét közel a bajhoz a Hertha

A döntő pillanatban elcsúszó védő szabadkozott, Dárdai szerint pedig jobb volt a Gladbach.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Bundesliga 31. fordulójában megint nem sikerült nyernie a Hertha BSC együttesének. Pedig ezúttal nem Bayern München-szintű volt az ellenfél, ráadásul a találkozót Berlinben játszották. A hazaiak 56 ezer néző előtt hatalmas lépést tehettek volna a biztos bennmaradás felé egy győzelemmel, ehelyett nagy bajba sodorták magukat. A Borussia Mönchengladbach 2-1-re legyőzte Dárdai Pál legénységét.

A vezetést Kruse révén a vendégek szerezték meg, majd Stocker egyenlített a hazaiaknak, végül a korábbi Hertha-játékos, Traore a 84. percben győztes gólt szerzett. A fővárosiak ezzel ismét bajba kerültek, hiszen az eddig megszerzett 34 pontjuk már nem mondható életbiztosításnak. A kék-fehérek gondjait az is tetézi, hogy négy forduló óta képtelenek nyerni, pedig fontos lenne elkezdeniük ismét pontokat gyűjtögetni, mivel már az utolsó előtti Hannover neve mellett is harminc pont szerepel. Dárdai legénysége a következő fordulóban a Borussia Dortmund otthonába látogat, ahol enyhén szólva nem számíthat könnyű mérkőzésre.

A végén nagyot hibázó Haraguchi a találkozó után elnézést kért a szurkolóktól. A Mönchengladbach második gólja előtt ő csúszott el, így Traore zavartalanul törhetett be a tizenhatoson belülre.

– Az én hibám ez a vereség, ezúton is szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól. Túl gyorsan akartam visszazárni, és végül elcsúsztam. Tudom, hogy nekem kellett volna blokkolnom Traore lövését, aki kihasználta a hibámat, és eldöntötte a mérkőzést. A következő találkozón jobban akarok játszani, úgy, hogy ezek a hibák ne történjenek meg – mondta a japán szélső.

Dárdai Pál a találkozó után korrekten, és lényegre törően nyilatkozott.

– Sajnos be kell látnunk, hogy jobb volt a Mönchengladbach. El kell tudnunk fogadni a vereséget. Az itt elvesztett pontok később még hiányozhatnak. Már csak három mérkőzésünk van hátra, tehát azokon kell mindent megtenni, hogy a lehető legjobb eredmény szülessen.

A Herthánál a csatárok nem a legjobban szerepelnek, ami szintén oka lehet a vereségnek. Salomon Kalou például már nyolc forduló óta gólképtelen.

Olvasói sztorik