Nemzetközi foci

A legutóbbi négy tornát nem hagyták ki a görögök

2004-ben Európa-bajnokságot nyertek, azóta csak egy vébére nem jutottak ki.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az egyik legnehezebb mérkőzés vár a magyar válogatottra vasárnap este az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Dárdai Pál csapata a még nyeretlen görög válogatottal találkozik a Groupama Arénában. A két együttes között hat pont a különbség, de ez gyakorlatilag mellékes, hiszen csoportunk első helyen kiemelt csapata érkezik a Fradi-stadionba, és minden bizonnyal az új kapitánnyal a kispadon bizonyítani akarja, hogy csak egy rövidzárlat volt az őszi négy forduló pocsék szereplése.

A hat pont egyáltalán nem számít jelentős különbségnek, legalábbis úgy nem, hogy még kétszer játszik egymással a két együttes, ráadásul a görögök a 2004-es Európa-bajnokság megnyerése óta csupán egy nagy tornát hagytak ki, és most sem mondtak le a pótselejtezőt érő harmadik, vagy az egyenes továbbjutást érő első két hely valamelyikéről.

A görögökkel legutóbb 2006-ban esett meg az a „szégyen”, hogy lemaradtak egy világeseményről. Valljuk be, regnáló Európa-bajnokként valóban kellemetlen lehetett a tévében nézni a világbajnokság sorsolását, majd a mérkőzéseket, de mivel szoros csatában csak negyedik lett az ukrán, török, dán trió mögött – sokba került az albánok elleni vereség az első fordulóban –, így nem tehetett mást az időközben a 2005-ös Konföderációs Kupát nulla ponttal záró görög együttes.

A 2008-as kontinensviadal selejtezőiben aztán a magyar csapat a saját bőrén tapasztalhatta, hogy a sikeredző Otto Rehhagel irányította görög válogatott újra magára talált: mindössze öt pontot veszített – a mélyponton lévő magyar válogatottat oda-vissza verte –, így az első helyen jutott ki a tornára, ahol azonban a spanyolok, az oroszok és a svédek mögött nyeretlenül, egyetlen lőtt góllal zárt.

A két évvel később esedékes világbajnokságon is ott lehetett a Rehhagel-csapat, miután másodikként zárta a selejtezőt, majd pótselejtezőn – idegenben aratott sikerrel – felülmúlta Ukrajnát. A csoportkör jelentette ismét a végállomást: Argentína és Dél-Korea is több pontot gyűjtött, mint a Nigériát legyőző görögök, így csak a harmadik helyet csípték meg. A vébé egy korszak végét jelentette: a csoportmeccsek után Otto Rehhagel mintegy tíz év után elköszönt a csapattól.

A sikeres szereplés azonban a folytatásban is adott volt: Fernando Santos újdonsült kapitány veretlenül juttatta ki (hét győzelem, három döntetlen) a 2012-es Európa-bajnokságra a csapatot, ahol aztán egy megnyert csoportmeccs is elég volt a továbbjutáshoz az egyenes kieséses szakaszba. A görögök csoportriválisukat, az oroszokat győzték le, így befértek a csehek mögé a második helyre, de a legjobb nyolc között már nem bírtak a németekkel.

A 2014-es világbajnoksággal sem szakadt meg a sorozat: a csapat a bosnyákokkal holtversenyben végzett a G-csoport élén, de rosszabb gólkülönbségének köszönhetően (tizenkettőt lőtt, négyet kapott a tíz csoportmeccs alatt) pótselejtezőre kényszerült, ahol a mieinkkel egy csoportban szereplő románokat győzte le. A brazíliai világbajnokságon sem vallott szégyent Görögország, ugyanis Kolumbia mögött másodikként jutott tovább, majd tizenegyesekkel búcsúzott Costa Rica ellen a legjobb 16 között.

Olvasói sztorik