Nemzetközi foci

Mennyit ér egy győzelem az El Clásicón?

Az utóbbi öt idényben többször is előfordult, hogy ezen a két mérkőzésen múlt a bajnoki cím sorsa.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Barcelona és a Real Madrid egymás elleni mérkőzése talán az egyik legjobban várt futballesemény a világon. Elképesztő nagyságú szurkolótábora van mindkét csapatnak világszerte, ezért az El Clásico mindig nagy népszerűségnek örvend. Ezúttal sem volt másként, hiszen vasárnap sor került a két csapat 170. összecsapására a Primera Divisiónban. Mint ismeretes, a házigazda katalánok 2-1-re legyőzték ősi riválisukat. A megszerzett három ponttal a bajnoki tabellán már négyre nőtt a különbség a két gárda között.

A Rangadó.hu összeállításában látható, mennyit jelentenek ezek a mérkőzések a bajnoki címért folytatott harcban. Az elmúlt öt szezon klasszikusait (a mostani idényt is beleértve) vettük alapul, megnéztük, hány pontot szereztek a csapatok ezeken a rangadókon, és összevetettük a bajnokságvégi állással.

2010–2011: A nagy verés

Az első találkozót november 29-én játszották, ezt a Real Madrid-szurkolók valószínűleg szívesen elfelejtenék, hiszen a Barcelona hazai pályán 5-0-ra verte kedvenceiket. A szünetben már 2-0-ra vezettek a katalánok, de a folytatásban sem vettek vissza. A gólok sorát Xavi nyitotta, Pedro folytatta, a második játékrészben pedig David Villa duplázott, majd a lefújás előtt a fiatal Jeffrén is betalált.

A második találkozót április 16-án játszották a Santiago Bernabéuban. A Real Madrid nem tudott visszavágni, de egy pontot otthon tartott a Jose Mourinho által irányított csapat, hiszen a 162. El Clásico végeredménye 1-1 lett. Messi 53. percben értékesített büntetőjére Cristiano Ronaldo szintén tizenegyesből válaszolt.

Összességében tehát a 2010–2011-es kiírásban a Barcelona négy, a Real Madrid egy pontot gyűjtött a két mérkőzésen. Abban az idényben a katalán csapat lett a bajnok 96 ponttal, a királyiak 92-vel végeztek a második helyen. Ebből következik, ha máshogy alakulnak az El Clasicók, akkor akár a bajnokság kimenetele is máshogy alakulhatott volna.

2011–2012: Hazai vereségek

Az első összecsapásra december 10-én került sor, amikor a spanyol fővárosban, 3-1-re nyert a Barcelona. Érdekes, hogy Karim Benzema már az első percben megszerezte a vezetést a Realnak, de Sánchez révén a gránátvörös-kékek egyenlíteni tudtak. A második félidőben Marcelo öngóljával már a vendégek vezettek, Fabregas pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát.

2012. április 21-ét írtunk, amikor a Real Madrid visszavágott a Bernabéuban elszenvedett vereségért. Khedira szerzett vezetést a fővárosiaknak, de Sánchez a második félidőben visszahozta a mérkőzést, ám mint később kiderült, hiába. Cristiano Ronaldo végül eldöntötte a találkozót, így a Real Madrid boldogon távozhatott a Nou Campból.

A két csapat három-három pontot szerzett a két összecsapáson, de a 2011–2012-es idényben ez nem bizonyult döntő fontosságúnak, ugyanis a Real Madrid száz ponttal végzett az élen, míg az ősi rivális Barcelona „csak” 91-et szerzett.

https://www.youtube.com/watch?v=A1eJeeuYx3g

2012–2013: A Real Madrid-féle szépségtapasz

A 165. El Clásicót 2012. október 7-én játszották. A barcelonai mérkőzés végül 2-2-vel ért véget, a találkozó főszereplője Lionel Messi és Cristiano Ronaldo volt, mindkét klasszis duplázni tudott. Előbb a portugál szerezte meg a vezetést a 23. percben, majd az argentin megfordította a Barcelonának a mérkőzést, de CR-nek volt válasza, és pontot mentett a Real Madridnak.

2013. március 2-án végre győzelemnek örvendhetett a Santiago Bernabéu közönsége is. Benzema szerzett előnyt, már a hatodik percben, de Messinek bő tíz perccel később volt válasza. Ezúttal a második félidő nem a katalánoké volt, és végül a hazaiaknak sikerült megszerezniük a győzelmet Sergio Ramos 82. percben szerzett góljának köszönhetően.

Összességében a Real Madrid négy pontot szerzett a két összecsapáson, míg a Barcelonának meg kellett elégednie egyetlennel. Valószínűleg annyira nem bánkódtak a gránátvörös-kékek, hiszen a bajnokságot utcahosszal nyerték, ezúttal ők gyűjtöttek száz pontot, míg a Real Madridnak csak 85 jött össze, utóbbi az El Clásicón elért sikerrel vigasztalódhatott.

2013–2014: Ha mást nem is, a klasszikusokat a Barca nyerte

Jól kezdődött a szezon a Barcelona számára, hiszen Gerardo Martino legénysége október 26-án, hazai pályán 2-1-re legyőzte a Real Madridot. Neymar szerzett vezetést a találkozó elején, majd a második félidő közepén Sánchez biztosította az előnyt. A kilencvenedik percben Jesé szépített, de újabb találatot már nem tudtak szerezni.

A 168. El Clásico nagyon fordulatos, közönségszórakoztató játékot hozott. Hét gól esett a Santiago Bernabéuban, de végül a Barcelona örülhetett. Iniesta kezdte a gólgyártást, majd Benzema duplájával már a Real vezetett, de Messi még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben Cristiano Ronaldo találatával ismét a királyiaknál volt az előny, majd Lionel Messi második és harmadik góljával a katalánok 4-3-ra nyertek.

Összességében tehát a 2013–2014-es idényben a Barcelona nyerte mindkét klasszikust, mégsem tudott diadalmaskodni a bajnokságban, hiszen a Primera Divisiónt az Atlético Madrid nyerte meg. A Real csak három ponttal maradt le a városi riválistól, ez azt jelenti, hogy ismét döntőfontosságúnak bizonyult a két gigász összecsapása. Valószínűleg azt az idényt a Bajnokok Ligája-győzelem miatt megbocsátották a Real-szurkolók kedvenc csapatuknak.

https://www.youtube.com/watch?v=suXUo8ycUU8

2014–2015: Vajon mi lesz a végkifejlet?

Az idei kiírásban október 25-én rendezték az első összecsapást Madridban. A Barcelona Neymar találatával még vezetett, de a hazaiak végül fordítottak, és 3-1-re nyertek. A királyiaknál Cristiano Ronaldo, Pepe és Benzema volt eredményes. A 170. El Clásicóról feljebb már beszámoltunk. Jelen pillanatban, 28 forduló után négy ponttal vezet a Barcelona, de vajon kitart az előnye a bajnokság végéig?

Olvasói sztorik