Nemzetközi foci bajnokok ligája

Még nem jutott tovább a Real Madrid?

Marcelo szerint C. Ronaldo nincs különösebben ráakadva, hogy mikor nem szerez gólt; jó meccsekkel folytatódik az Európa Liga.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerdán folytatódott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, és pályára lépett a címvédő Real Madrid is. A királyiak Gelsenkirchenbe látogattak, ahol nem olyan fölényesen, mint tavaly (6-1), de gond nélkül, 2-0-ra legyőzték a Schalke együttesét. A madridi szurkolók külön örömére Cristiano Ronaldo is betalált, aki az elmúlt időszakban nem hozta a tőle elvárt játékot. A másik mérkőzésen, a svájci FC Basel hazai pályán megszerezte a vezetést, de a FC Porto egyenlíteni tudott, így a találkozó döntetlennel ért véget (1-1), tehát a portugálok várhatják kedvezőbb helyről a márciusi visszavágót.

Paulo Sousa, a Basel vezetőedzője a mérkőzés után csak dicsérni tudta csapatát. A portugál tréner szerint minden esélyük megvan, hogy a visszavágón a Sárkány Stadionban győzzék le a Portot.

– Vártam ezt a mérkőzést, mert szeretjük a kihívásokat, ezért az eredmény miatt sem aggódom. A Porto jó csapat, tele minőségi játékosokkal. Úgy gondolom, megérdemelten játszottunk döntetlent, így megmaradt az esélyünk továbbjutni. Lesz bőven időnk a felkészülésre, és szerintem képesek leszünk nyerni – mondta Paulo Sousa.

A másik mérkőzés végén a bombagólt szerző Marcelo kiemelte, hogy bár megszerezték az előnyt, de még nem jutottak tovább.

– A BL-ben bármi megtörténhet. Jó mérkőzést játszottunk, tudtuk, hogy keményen kell dolgoznunk. Keményen harcoltunk, a Schalke jó csapat, remekül teljesített most is, de megszereztük az előnyt, ám még semmi nem dőlt el. Jó mérkőzés volt, úgy gondolom, élveztük is a játékot. A gólomat nemrégiben született unokaöcsémnek ajánlom. Cristiano Ronaldo nincs nagyon ráakadva, hogy mikor nem szerez gólt, tehát nem különösebben fontos neki, hogy most betalált – mondta Marcelo.

A továbbiakban sem maradunk nemzetközi kupamérkőzések nélkül, hiszen megkezdődik az Európa Liga egyenes kieséses szakasza. Sir Alex Ferguson egy emlékezetes nyilatkozatában elmondta, annyit tud az EL-ről, hogy csütörtökön játsszák. A legendás skót mesternek ebben igaza is van, mert ezen az egy napon kerül sor a találkozókra, tehát meccsdömpinggel kell számolni. Egészen pontosan két időpontban összesen tizenhat mérkőzést játszanak.

AS Roma – Feyenoord

A 19 órás találkozók közül talán ez tűnik a legígéretesebbnek, hiszen két, támadófocit játszó csapat néz egymással farkasszemet. Bár ez a jelző az utóbbi időben nem teljesen igaz az olaszokra, hiszen Rudi Garcia legénysége jelenleg komoly hullámvölgyben van, ami elsősorban annak köszönhető, hogy nem képesek gólt szerezni. Erre a legjobb példa az elmúlt hétvégi, Parma elleni meccsük. Tottiék hazai pályán képtelenek voltak betalálni a sereghajtó kapujába, pedig már az Afrika Kupáról visszatérő Gervinho, és az új szerzemény, Doumbia is játszott. Bár a két elefántcsontpartin látszott, hogy nem voltak frissek, elég fáradtan mozogtak a pályán. A Roma a Bajnokok Ligájában volt érdekelt, de az E-jelű halálcsoportban csak a harmadik helyen végzett, ezért szerepel a második sázmú kupasorozatban. A Feyenoord az Európa Liga csoportkörét is megjárta, a G-jelű négyesből elsőként jutott tovább a címvédő Sevilla előtt. A hollandok nem játszottak döntetlent a hat meccs alatt, tehát valóban a támadófutballt részesítik előnyben. A sorsolásnál nem volt szerencséjük, mert papíron erősebb az ellenfél, de ez a kupákban nem mindig számít. A rotterdamiak sincsenek csúcsformában, hiszen a bajnokságban a kiesés ellen küzdő Heraclestől kikaptak 2-0-ra. Ettől függetlenül a tabella harmadik helyén állnak, de nagyon lemaradva a PSV, Ajax duótól.

Tottenham Hotspur – Fiorentina

A 21 órás meccsek közül több találkozó is jónak ígérkezik: Dzsudzsák Balázs együttese, az orosz Dinamo Moszkva a belga Anderlecht otthonába, Brüsszelbe látogat; a Liverpool pedig a török Besiktast fogadja, de talán a legjobbnak a Tottenham és a Fiorentina összecsapása ígérkezik. Az angolok meglepetésre csak a második helyről jutottak tovább a D-csoportból, mert a Besiktas megelőzte őket. A sarkantyúsok a hatodik helyen állnak a Premier League-ben, ez a hétvégi, Liverpool elleni vereségüknek is köszönhető. Ebben az idényben viszonylag sok gólt kapnak, tehát a védelmük nem áll a legbiztosabb lábakon, de a White Hart Lane-en nagyon hatékony a csapat. A Fiorentina nagyon kellemetlen ellenfélnek számít, de nem csak Olaszországban. A violákat Vincenzo Montella irányítja, aki nagyon jól felkészült vezetőedző. A firenzeiek a K-csoportból jutottak tovább elsőként, és a bajnokságban is egyre jobb formába lendülnek, sőt nem kizárt, hogy Giuseppe Rossi felépül a sérüléséből, és játszhat Londonban.

Olvasói sztorik