Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Korábban beszámoltunk róla, hogy hétfőtől szerdáig került sor a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola hatodik táborára Szombathelyen. Az őszi turnus díszvendége az egykori magyar válogatott, osztrák életműdíjas kapus, Sáfár Szabolcs volt. A most negyvenéves játékos a Vasasban nevelkedett, majd 23 évesen Ausztriába igazolt, ahol megfordult a Salzburg, az Austria Wien és a Wacker Innbruck együttesében, de játszott Oroszországban, a Szpartak Moszkvában is. A jelenleg az osztrák harmadosztályú Ritzingben védő Sáfár karrierjéről és legszebb emlékeiről is mesélt.
– Több osztrák csapatban is megfordult. Melyik volt a legeredményesebb korszak a pályafutásában?
– Egyértelműen az Austria Wiennél töltött időszakom volt a legsikeresebb. Sikerült minden évben a nemzetközi porondon is szerepelnünk, valamint nyertünk egy bajnokságot, és négy kupát. Az UEFA Kupában eljutottunk a legjobb nyolc közé, és háromszor az Európa Liga csoportkörébe is bejutottunk – kezdte Sáfár Szabolcs.
– Volt olyan emlékezetes meccse, amelyre szívesen emlékszik?
– Az olimpiai részvétel a válogatottal egy kiemelkedő dolog volt, és minden válogatott meccs különleges. Játszottunk a Benfica ellen egy Bajnokok Ligája-selejtezőt, ahol a két mérkőzés alapján alulmaradtunk, de a visszavágón olyan fantasztikus hangulat uralkodott, hogy az mindenképp emlékezetes maradt számomra.
– Jelenleg Bécsben él, és megkapta az osztrák állampolgárságot. Ez hogyan történt?
– Ez még Salzburgban történt a negyedik-ötödik szezonom után. Magyarország akkor még nem volt az EU-tag, és az egyesületnek nagy szüksége volt arra, hogy minél kevesebb EU-n kívüli játékos legyen a csapatban. Ezért kezdeményezték az állampolgárságomat, és megkapta az egész család.
– Ennek ellenére Magyarországról sem szeretne teljesen elszakadni…
– A gyerekek már kint születtek, és ott kezdtek iskolába járni, úgyhogy a jövőnket Bécsben képzelem el, de nagyon sok barátunk, családtagunk van Magyarországon. A kapcsolatokat mindenképpen szeretném minél szorosabban tartani. Figyelemmel követem a magyar futball eseményeit is.
– A Szpartak Moszkvánál csak félévet töltött, nem tetszett az orosz légkör?
– Négy hónapot voltam Moszkvában, és megmondom őszintén, hogy nekem nagyon nem jött be. A szerződésembe foglaltakból nagyon sok mindent nem tartottak be, és a beilleszkedésben sem segítettek igazán. A kislányom akkor volt két és fél éves, óvodába szerettük volna adni, ebben sem nagyon segítettek. Maga a moszkvai élet sem tetszett annyira nekünk, és anyagilag sem tartották be az ígéreteiket, úgyhogy négy hónap után felültünk a repülőre, és hazajöttünk.
– Augusztusban két magyar kapust is díjaztak Ausztriában. Az év legjobbja Gulácsi Péter lett, ön pedig életműdíjat kapott. Hogyan érintette ez a nagy elismerés?
– Büszke voltam nagyon, és a másik két kollégám is megérdemelte volna, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ebben az évben a játékosok és az edzők többsége rám szavazott. Fontos helyet kapott a díj a nappalinkban. Ilyen elismeréskor az ember visszagondol arra, mi mindent tett ennek érdekében. Ha az ember nap, mint nap megküzd és megszenved a pályán, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye és a pozitív visszajelzése.
– Mi mozdította át az edzések holtpontján, amikor már nagyon fáradt volt, vagy fájt mindene? Van valamilyen taktikája?
– A célom minden egyes tréningen az volt, hogy az edző által feltett mércét elérjem. Akár mennyiségben, akár minőségben minden edző olyat követel meg, ami elérhető. Mindig újabb célokat kell kitűznie az embernek ahhoz, hogy lépésről-lépésre fejlődni tudjon. Jobb, ha nem gondolkodunk, hanem csak nézzük a következő lécet, amit át kell ugrani.
– Magyarországon nevelkedett, de korán Ausztriába igazolt. Mi a különbség a két ország kapusiskolája között?
– Óriási különbségek nincsenek. Szerencsére mindig olyan kapusedzőim voltak, akikkel hasonlóképpen gondolkodtunk a kapusposztról, és akik értékelték a véleményemet és a tudásomat annyira, hogy ne próbáljanak átformálni. Úgy gondolom, mindenkinek megvan a saját elképzelése és a saját testi adottsága, amiből a legtöbbet ki kell hozni. Az a legfontosabb, hogy az ember eredményesen védjen, és mindenki számára egyéni, hogy ezt a célt milyen úton keresztül éri el. Mindenkinek saját magának kell megválasztania az útját, főleg manapság. Amikor nevelkedtem, akkor próbálták a játékosokat egy sablonra beállítani, de úgy gondolom, ez mindig egyéntől függő, és minden kapust egyénileg kell kezelni.
– Egy csapatban többféle nemzetiségű játékos szerepel, már a magyar bajnokságban is. Mennyire tartja fontosnak, hogy egy kapus több nyelven is beszéljen?
– Az élet bármely területén nagyon fontos a nyelvtudás, főleg ha az ember abban is gondolkodik, hogy külföldre menjen. Ha azonban otthon marad, akkor is profitálhat belőle. Amikor kikerültem, egy picit angolul tudtam, de az öltözőben németül beszéltek. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy minél több nyelven beszéljen, mert anélkül lehetetlen kommunikálni a csapattársakkal.
– Önnek az elején nehézséget okozott a kommunikálás?
– Lépésről-lépésre tudtam elsajátítani a nyelvet. Az a legfontosabb, ami a pályán szükséges, ezért először azt tanultam meg. Kapusként irányítani kell a védelmet, és rengeteg olyan fontos szó van, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a pályán megértesd magad a társakkal. Mindig rossz érzéssel tölti az embert, amikor a többiek beszélgetnek valamiről, közösen nevetnek, és csak utólag érti meg, vagy külön lefordítják. Akkor lehet százszázalékosan beilleszkedni, ha egy bizonyos szintet elér a nyelvtudás.
– Negyvenévesen hogyan tartja karban magát? Hogyan marad jó kondiban?
– Hazugság lenne azt mondani, hogy minden csak rajtunk múlik, hiszen sok minden adottság kérdései is. Az étkezésre és az életvitelre fontos odafigyelni, és fontos a pihenés is.
