Nemzetközi foci

Bukarestben is vezér lenne Juhász Roland

Viharos körülmények között távozott az Anderlecht csapatától, most viszont meglepetésember volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnapi légiós-körképünkben már beszámoltunk róla, hogy a belga RSC Anderlecht szurkolói köszöntötték Juhász Rolandot, a klub korábbi futballistáját, aki nyolc évet töltött a brüsszelieknél.

A 81-szeres magyar válogatott védő tavaly – ahogy az MTI érdeklődésére fogalmazott – viharos körülmények között távozott a belga egyesülettől, amelynek vezetői néhány hete keresték meg azzal, hogy a KRC Genk elleni találkozót megelőzően afféle meglepetésemberként köszöntenék.

– Kicsit fura volt úgy kifutni a pályára, hogy nem játszom. Reméltem, hogy előbb-utóbb lesz alkalmam elbúcsúzni az Anderlecht szurkolóitól, ugyanis remek nyolc évet töltöttem ott – nyilatkozta az MTI-nek a bajnokságban hibátlan teljesítménnyel listavezető Videoton futballistája.

A hátvéd három bajnoki címet és egy Belga Kupát nyert az Anderlechttel, amelyben 210 mérkőzésen szerepelt. Juhász hozzátette, mostantól kezdve százszázalékosan a munkára koncentrál, a válogatottal szombaton Bukarestben a románok ellen, három nappal később pedig a Feröer-szigeteken kell helytállnia.

Az F-Group menedzseriroda sajtóanyagában Juhász Roland elmondta, örülök, hogy Dárdai Pál megbízott szövetségi kapitány őt is a válogatott vezérei közé sorolta.

– Néhány hete kérdezte az Anderlecht vezetősége, hogy melyik nap van meccse a Videotonnak ezen a hétvégén, mert ha szabad a vasárnapom, akkor meghívna a Genk elleni bajnokira. Azt már korábban jelezte a klub, hogy október ötödikén búcsúztatják el Marcin Wasilewskit, de azt az utolsó pillanatig titokban tartották, hogy tőlem is ezen a meccsen köszönhetnek el a szurkolók – mindössze annyit tudott a tábor, még egy meglepetésvendég érkezik a stadionba. Örömmel fogadtam ezt a lehetőséget, nyolc évet töltöttem el az egyesületnél, csodálatos emlékeket őrzök Belgiumról – mondta Juhász Roland.

Mivel előbb kölcsönben tért haza, végül pedig a holtszezonban igazolt Székesfehérvárra, neki sem volt alkalma elbúcsúzni a drukkerektől.

– Mindenki tudja, hogy az utolsó évem nem úgy alakult az Anderlechtnél, ahogy szerettem volna, de a vasárnap esti fogadtatás is azt bizonyítja: csak egy ember miatt kerültem rossz helyzetbe. Immár én is alá tudom támasztani, hogy az edző igenis hatással lehet egy labdarúgó pályafutására. Ki tudja, ha nem a holland tréner kerül a csapathoz, lehet, hogy a mai napig az Anderlechtben futballozom… Mindegy, az idő megszépíti a történteket, most már tényleg csak a jóra emlékszem. Megható volt, ahogy a stadion a nevemet skandálta és érdekes, hogy éppen az AEK ellen szerzett gólom ünnepléséről készült fotót kaptam ajándékba – amelyik találatomat a nyolc brüsszeli év legszebb pillanataként emlegetem.

A tapasztalt középhátvéd is érzi, hogy az egész országot foglalkoztatja a válogatott következő mérkőzése, és ő is nagyon várja már a szombati, bukaresti selejtezőt.

– Komoly érzelmi töltést adott ez az este, amit remélem, hogy a héten majd a romániai meccsen is tudok hasznosítani. Nincs okom panaszra, a Vidinek jól megy és én is élvezem a játékot, bevallom, nagyon várom a románok elleni selejtezőt. Az ilyen meccsek miatt érdemes focizni, érzem, érezzük, hogy az egész országot foglalkoztatja ez az összecsapás. Ennek szellemében kell pályára lépnünk! Kíváncsian várom a közös munkát Dárdai Pállal, akinek jól ismerem a mentalitását. A válogatási elve, a meghatározott elvárásai is azt bizonyítják: olyan játékosokra számít, akik képesek küzdeni, akik maximalisták. Örülök, hogy Pali engem is a válogatott vezérei közé sorolt, igyekszem megfelelni ennek a felelősségteljes szerepnek, szeretném megmutatni, hogy joggal bízik bennem – mondta végül Juhász Roland.

Olvasói sztorik