Nemzetközi foci

Tőzsér, a szabadulóművész

A 28 éves középpályásnak remekül sikerült a váltás, hiszen a mellőzöttség után alapemberré vált.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tőzsér Dániel február elején mutatkozott be új csapata, az angol másodosztályú Watford színeiben. A válogatott középpályás az olasz Genoa együttesétől került fél évre kölcsönbe a szigetországba, ahol azonnal alapemberré vált, és debütálása óta még nem vesztett mérkőzést csapata a Championshipben.

A Ferencváros egykori irányítója a SportKlub televízióban elmondta, hogy Olaszországban egy nagy klubban játszott, de a körülmények össze sem hasonlíthatók a Watforddal, ami egy másodosztályú csapat.

– Hogy érzi magát London környékén?
– Nagyon jól érzem magam, mind a futball terén, mind a magánéletben – kezdte Tőzsér Dániel

– Jobban érzi magát, mint az előző klubjánál?
– Ez egyértelmű. Genovában nem futballozhattam, így megszakadt a pályafutásom. Különböző okok miatt, amikre most nem szeretnék kitérni. Olaszország egy ilyen hely, ahogyan Laczkó Zsolt példája is mutatja. Vannak furcsaságok, de nem szeretnék már ezzel törődni. Igaz, hogy még két évig él a szerződésem, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Most csak az érdekel, hogy minél jobban játsszak itt, a Watfordban.

– Sokan azt mondják, hogy Angliában a legjobb futballistának lenni. Ebből érzékel valamit?
– Igen. A körülményeket tekintve, a stadionok, a hangulat a mérkőzéseken nagyon jó. Mondhatom, hogy Olaszországban egy nagy klubban játszottam, de a körülmények össze sem hasonlíthatók a Watforddal, ami egy másodosztályú csapat. Csak pozitívumokat tudok mondani, mert az infrastruktúra, ami itt körülvesz, megállja a helyét bármilyen szinten.

– Keményebb az angol foci, mint az olasz?
– Nem mondanám. Más a foci, de érezhető a különbség. A Serie A erősebb bajnokság, mint az angol másodosztály. A Premier League-ről nem tudok nyilatkozni, de az olasz első osztályban a játékosok magasabb szinten vannak, mint a Championshipben. Itt nagyobb hangsúly van a test-test elleni küzdelmen. Nem rizikóznak a labdakihozatalnál, ezért több a hosszú indítás. Az olasz első osztály nyilván magasabb szint, de a Championship a világ legerősebb másodosztályú bajnoksága.

– Most már olasz kézben van a Watford, de ha minden igaz, akkor Sir Elton John még mindig tiszteletbeli elnök. Hívta már ön az elhíresült bulijaira?
– Erről még nem volt szó, mert most megy a versenyfutás, hogy be tudjunk kerülni az első hatba, ami nem lesz egyszerű, hiszen a csapat nagyon rosszul kezdte a szezon első felét. De nagyon sok mérkőzés hátra van még, úgyhogy mindent el kell követnünk azért, hogy feljussunk a Premier League-be.

Olvasói sztorik