Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A sport.nur.kz című portál cikke szerint Koman Vladimir hamarosan aláírja szerződését a kazah Aktobe csapatánál, amellyel január 22-én elutazik a törökországi edzőtáborba.
Koman egyébként a minap hosszú interjút adott a football.ua oldalnak. A bevezetőben azt írják, hogy a neve hallatán kétszer kapták fel a fejüket Ukrajnában: először 2009-ben, amikor a magyar válogatottal bronzérmes lett az U20-világbajnokságon, másodszor pedig amikor az olasz élvonalbeli Sampdoria színeiben gólt szerzett a Metalliszt Harkov ellen.
– Tavaly az FK Ural csapatához került kölcsönbe. Miért döntött úgy, hogy elhagyja az FK Krasznodart?
– A Krasznodarban csak kevés lehetőségem volt a játékra. A csapatban sok a külföldi játékos, és nehéz bekerülni a kezdőbe. Nem bánom, hogy váltottam, remek csapatba kerültem, Jekatyerinburg gyönyörű város, de nagyon hideg van! Bár ha jól teljesítek az edzéseken és a meccseken, akkor ez sem baj – mondta Koman Vladimir.
– A szerződése a Krasznodarhoz köti, a kölcsönadása a naptári év végén lejárt. Hol folytatja a karrierjét?
– Erre a kérdésre még nem tudom a választ. Az Uralt erősítettem, de talán visszatérek a Krasznodarhoz. Három-négy napon belül minden tisztázódhat.
– A magyar válogatott ősszel közel állt ahhoz, hogy hosszú idő kijusson egy világversenyre. Tehetséges az új generáció?
– Tényleg csak egy kicsi hiányzott, de végül lemaradtunk a világbajnokságról. Véleményem szerint szükség volt az új generációra, de az idősebbekre is, tehát gördülékenyen megy a generációváltás. Remélem, a következő nagy versenyen, az Európa-bajnokságon már ott leszünk.
– Melyik meccsen úszott el a pótselejtezős részvétel esélye?
– A Románia elleni, otthoni mérkőzésen, amikor egy butaság következtében az utolsó pillanatban kaptunk gólt. Sajnos a románok elleni második találkozó nem úgy alakult, ahogy vártunk. Sok hibát vétettünk, és nem voltunk elég harcosak. De legalább most komolyan versenyben voltunk.
– Egy időben arról szóltak a hírek, hogy az ukrán válogatottban játszhat.
– Volt lehetőségem, de mivel az apám Magyarországon nevelt fel, nehéz lett volna megtenni, hogy otthagyjak mindent, és visszaköltözzek Ukrajnába. A család 1991-ben költözött Magyarországra, amikor még csak kétéves voltam, szóval nem túl sokáig laktam Ungváron. De arra például emlékszem, hogy egy repülőtér területén éltünk. Amikor kimentem a tornácra, volt mellette egy kis domb, mögötte pedig egy játszótér. Talán csak ennyire emlékszem a városból, ahol születtem.
– Hosszú ideje nem járt Ungváron?
– Néha, amikor megyünk meglátogatni a nagymamámat, aki arrafelé, a kárpátaljai régióban él, akkor nagy örömmel állunk meg egy kávéra. Mellesleg ezúton is üdvözlöm az ott élő rokonaimat és barátaimat!
– A magyar bajnokság mostanság nem örvend túl nagy elismertségnek Európában. Mit gondol, mi az oka ennek? A pénz, vagy valami más?
– Sajnos a magyar bajnokság mostanság nincs túl magas szinten. Sok oka van, de ezekről nem tudok részletesen beszélni, mert nem élek ott, és nem látom a bajnoki meccseket a saját szememmel. Az biztos, hogy a fiatalokkal baj van, utánpótlás-szinten nem jók az eredmények, pedig ez mindig a magyarok erőssége volt.
– A Haladásban milyen lehetőségei voltak fiatalon?
– A Haladásban a legjobb kezekben voltam, hiszen az apám volt az edzőm, és az egész családom támogatott. Az első években a klub ifjúsági csapatában játszottam, és egy nap az első kerethez hívtak, mert kevés emberük volt. A sikeres képzést bizonyította, hogy az edző mondta, továbbra is az első csapatban kellene játszanom. Persze, mindig is erről álmodtam, de akkor is hihetetlen volt, hogy tizenöt évesen hivatásos labdarúgóvá válhattam. Ez nagyon fontos lépés volt a karrieremben.
– Még középiskolás volt, amikor debütált a hazai élvonalban, de még ennél is meredekebb volt, hogy kisvártatva a Sampdoriába igazolt. Mikor látták meg az olaszok?
– Én voltam a csapatkapitánya a magyar U15-válogatottnak. Barátságos meccset játszottunk Olaszországban, ott vett észre egy ügynök, akivel egyébként ma is együtt dolgozunk. Egy hónapon belül utánam jött Szombathelyre.
– A Sampdoria kölcsönadta az Avellino, majd a Bari csapatának. Milyen volt az olasz időszak, és miért nem maradt ott?
– Azt nem mondanám, hogy túl nagy becsben tartottak… Tizennyolc éves voltam, amikor az első meccset játszottam Genovában, de ezt követően edzőcsere történt, jött Walter Mazzarri, aki nem szeret fiatal játékosokkal dolgozni, ezért csak a primavera-csapatban játszhattam. Nagyon szerencsés voltam, mert nagyon jó évünk volt. Mindent megnyertünk, az utolsó meccsünket az Inter ellen játszottuk, amelynek egyik vezéregyénisége Balotelli volt. De miután az első csapatnál továbbra sem adtak nekem lehetőséget, az Avellinóhoz, majd a Barihoz kerültem kölcsönbe. Csak akkor tértem vissza a Sampdoriához, amikor már Domenico Di Carlo lett az edző. Amikor nyolc év után elhagytam a klubot, új motivációt kellett találnom.
– Amikor Monacóba igazolt, sejtette, hogy hamarosan sikerül a visszajutás az élvonalba?
– Akkoriban az egyetlen kockázat az volt, hogy ne essünk ki a harmadosztályba! Monacóban nagyon jó csapatba kerültem, amelynek az volt a feladata, hogy stabilizálja a helyét a másodvonalban, és ezt meg is oldottuk. Ne feledjük, hogy a huszadik helyről indultunk, és végül jóval előkelőbb helyen zártunk a vártnál. Imádtam Monacóban élni.
– Mire tanította meg a franciaországi élet?
– Semmire, mert nem töltöttem ott sok időt. De a futball teljesen más ott, mint Olaszországban, ahol túlságosan a védekezésre koncentrálnak. A franciák kreatívabbak.
– Az Oroszországba igazoló játékos közül sokaknak a legfontosabb tényező a pénz. Önnek is? Vagy tisztán szakmai érvek miatt ment Krasznodarba?
– Ostobaság lenne azt mondani, hogy a pénz nem fontos. Az is motivált, de nem mondanám, hogy a legfontosabb dolog számomra a pénz. Szerettem volna, és még mindig szeretném megtalálni azt a csapatot, amelyben jól érzem magam, és játszani tudok. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam különböző országokban, különböző szinteken. Amikor a Krasznodar hívott, úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami újat a karrieremben.
– Milyen az orosz bajnokság az olaszhoz és a franciához képest? Nehézséget jelent a nyelv, az éghajlat és a hosszú utazások?
– Az orosz bajnokság különleges, semmivel nem lehet összehasonlítani. A színvonal jó, de sokkal több munkára van szükség ahhoz, hogy még jobbá váljon. Az utazásokkal nincs problémám, de a nyelvvel volt, bár csak kezdetben. Gyorsan eljutottam arra a szintre, hogy megtanuljak rendesen beszélni.
– Mivel foglalkozik manapság az édesapja?
– Továbbra is a labdarúgásban tevékenykedik, most gyerekekkel foglalkozik. Lehet, hogy a jövő bajnokait neveli. Gyerekként láttam képeket róla játékoskorából, és hallottam futballtörténeteket tőle.
