Nemzetközi foci

Búcsúzó klasszisok II.

Gattusótól Davidsig, avagy veteránok, akiket 2014-ben már nem látunk a pályán.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!Összeállításunk második felében azokat a legendákat gyűjtöttük össze, akiknek elsősorban életkoruk parancsolt megálljt 2013-ban. Gennaro Gattuso (35) Egyesek csak így nevezik: a hentes. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) pályája csúcsán a világ egyik legjobb védekező középpályásaként tartották számon. Andrea Pirlóval nagyszerű párost alkottak, együtt két-két Serie A- és BL-címet zsebeltek be a Milannál. Ráadásképpen 2006-ban, Németországban világbajnoki címre vezették a squadra azzurát. Botrányai is voltak bőven, 2003-ban felpofozta az (akkor még) ajaxos Ibrahimovicot, tavaly decemberben pedig elvette a játékvezetőtől a sárga lapot és felmutatta neki. Utóbbi eset idején már a svájci Sion játékosa volt, majd idén februártól edzője. Májusban kirúgták, a Palermo edzője lett, ott azonban csak szeptemberig húzta. Mark van Bommel (36) Ha már keménység: holland védő több sztárcsapatban is megfordult pályája során. Négy országban szerzett bajnoki címet, összesen nyolcat – négyet a PSV-vel, kettőt a Bayern Münchennel, egyet-egyet a Barcelonával és a Milannal. Ezek mellett van egy BL-győzelme is, és három nemzeti kupa-aranya. 79-szeres holland válogatott, tíz góljából az utolsót épp ellenünk szerezte a 2010-ben 6-1-re végződött mérkőzésen. Akkor éppen apósa, Bert van Marwijk volt a szövetségi kapitány – és ugyanabban az évben együtt szereztek vb-ezüstérmet is. David Beckham (38) A világ egyik, ha nem a leggazdagabb és leghíresebb labdarúgója is 2013-ban akasztotta szögre a focicsukát. 17 évesen, 1992-ben debütált a Manchester Unitedban, hat PL-cím, két FA-kupa-győzelem és egy BL-siker is fűződik a nevéhez. 2003-tól négy éven át volt a Real Madrid középpályása, utolsó idényében megnyerte a spanyol ligát a blancókkal. 2007-ben aztán meg sem állt Amerikáig, öt évre írt alá a Los Angeles Galaxyhoz, ahonnan két alkalommal, 2009-ben és 2010-ben is a Milanhoz került kölcsönbe. Amerikai szerződésének végeztével még visszatért Európába, a PSG játékosa lett, a szezon végén innen vonult vissza. Az első angol focista, aki négy ország bajnokságát is megnyerte, 115-szörös válogatott, ebből 58 mérkőzést kapitányként abszolvált. 2004-ben a FIFA a 125 legjobb élő focista egyikévé választotta. Paul Scholes (38)Második visszavonulása talán már végleges lesz az angol legendának, akitől már 2011-ben is elbúcsúztunk egyszer. Amióta 14 éves korában az iskolában felfedezték, csak a Manchester United létezett számára. 1994-ben mutatkozott be a Vörös Ördögöknél, az öt évvel későbbi triplázás egyik fő letéteményese volt. 11-szeres angol bajnok, háromszoros FA-kupa-, illetve kétszeres BL-győztes. Az angol nemzeti csapatban 1997 és 2004 között 66 meccsen lépett pályára. 499. PL-meccse volt az utolsó, amelyen begyűjtötte 99. sárga lapját, mindössze Lee Bowyernek (102) és Kevin Daviesnek (101) van több.Edgar Davids (40) Hogy komoly döntés, vagy csak elhamarkodott kijelentés volt december végi kirohanása, 2014-ben kiderül. A védőszemüvegben játszó holland védekező középpályás – Louis van Gaal szavaival élve a „Pitbull” – 1991-ben, az Ajaxnál kezdte profi pályáját. Ezután játszott a Milanban, a Juventusban, az Interben és a Tottenhamben is, nyert három-három holland és olasz bajnoki címet, valamint egy-egy BL- és UEFA-kupa-serleget is. 2012 októberében lett az angol negyedosztályú Barnet játékos-edzője, akikkel kiesett, de mégis maradhatott. Az ötödosztályban eddig minden meccsen kapott lapot, háromszor kiállították – legutóbbi piros lapjánál szakadt el a cérna, kifakadt, és bejelentette visszavonulását.

Olvasói sztorik