Nemzetközi foci

Búcsúzó klasszisok I.

Aranylabdás és BL-győztes labdarúgótól is búcsúztunk, volt, akit a szíve, volt, akit a leukémia kényszerített megállásra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!Összeállításunk első részében azokat a visszavonulókat vesszük szemügyre, akik viszonylag fiatalon akasztották szögre a csukát.
Michael Owen (33) A korábbi aranylabdás támadó krisztusi korban jelentette be visszavonulását. A Liverpool, a Real Madrid, a Newcastle és a Manchester United korábbi játékosa a Stoke Cityben búcsúzott el a profi labdarúgástól. 362 mérkőzésen 163 gólt szerzett, ebből kereken 150-et a Premier League-ben – csupán hét játékos talált be ennyiszer az angol pontvadászatban. A 2001-ben Aranylabdával kitüntetett csatár 89 alkalommal húzhatta magára a nemzeti csapat mezét, 40 góllal segítette a háromoroszlánosokat. Kétszeres angol bajnok, egyszeres UEFA-kupa-győztes, utolsó tétmeccsét május 19-én a Southampton ellen játszotta.
Doni (33) A tízszeres brazil válogatott hálóőr viszonylag későn, 26 éves korában költözött Európába, amikor a Juventudéból a Romához igazolt. 2005 és 2011 között volt az olasz főváros klubjának játékosa, ám a 2008/09-es idény második felében kiszorult a kezdőből, és már nem is tudta visszaverekedni magát a kapuba. Két évvel ezelőtt a Liverpoolhoz igazolt, Pepe Reina helyetteseként négyszer lépett pályára. 2012 nyarán egy orvosi rutinellenőrzésen szívinfarktust kapott, saját elmondása szerint „25 másodpercig eszméletlen volt és majdnem a túlvilágra került”. Orvosai javaslatára végül augusztusban végleg felhagyott a labdarúgással.
Alexander Frei (33) A svájci legenda hazáján kívül csak a francia Rennes és a német Borussia Dortmund játékosa volt, az alpesi országban azonban szinte mindent megnyert. Összesen öt éven át volt a Basel játékosa, ebből négyszer lettek bajnokok, kétszer gólkirály lett, illetve szintén két alkalommal választották meg a legjobb svájci csatárnak. Hazája válogatottjának csapatkapitánya volt, 84 fellépésén pontosan feleennyi gólt lőtt, ezzel vezeti a svájci örökranglistát a találatok tekintetében. Visszavonulása után egyik korábbi csapata, a Luzern sportigazgatója lett.
Sztilian Petrov (33) A bolgár középpályás Donihoz hasonlóan nem önszántából vetett véget karrierjének. A CSZKA Szófia és a Celtic után 2006 óta erősítette az Aston Villa csapatát, ahol csaknem 200 mérkőzésen lépett pályára, és a csapat kapitánya volt. 2012 márciusában diagnosztizáltak nála először leukémiát, amiből nem tudott teljesen meggyógyulni, emiatt idén májusban bejelentette visszavonulását. A Celtic együttesével négyszer nyert skót bajnokságot, 2001-ben pedig a legjobb Skóciában játszó fiatalnak járó díjat is megkapta.
Paulo Ferreira (34) A portugál védő José Mourinhóval együtt költözött Portóból Londonba, edzőjével ellentétben Ferreira azonban karrierje végéig a Chelsea-nél maradt. 2004 és 2013 között 141-szer lépett pályára a Kékek mezében, háromszoros angol bajnok, négyszeres kupagyőztes lett a Chelsea-vel. Emellett két-két Bajnokok Ligája, illetve Európa-liga/UEFA-kupa-győzelemmel is büszkélkedhet. A portugál válogatottal négy nagy tornán játszott, a 2004-es Eb-n ezüstérmet nyert, két évvel később, a németországi világbajnokságon pedig negyedikek lettek a luzitánok. Ferreira idén májusban, a Chelsea El-sikere után jelentette be visszavonulását.

Olvasói sztorik