Nemzetközi foci

A Liverpool Zieler felé kacsintgat

A Man.United korábbi kapusáért 8 millió eurót kéne fizetni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Német lapértesülések szerint a Liverpool továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy szerződtesse a Hannover 96 német válogatott kapusát, Ron-Robert Zielert.
A 24 esztendős hálóőr szerződése 2015-ig szól a német csapatnál, ugyanakkor szerződésében egy – a mai világban alacsonynak mondható – 8 millió eurós záradék szerepel, így nem kell érte eget rengető összeget kifizetni.
Zielert már 2012 telén szóbahozták a Liverpoollal, ahol Pepe Reina örökösének kiáltották ki, ám a “Vörösök” nyáron végül nem őt, hanem a Sunderland belga kapusát, Simon Mignoletet igazolták le.
A kétszeres válogatott hálóőr az FC. Köln nevelése, majd két évet lehúzott Angliában, a Manchester Unitednél, igaz a Premier League-ben nem tudott bemutatkozni. Szerepelt a Northampton Town-nál kölcsönben, majd 2010-től került a Hannoverhez, ahol Florian Fromlowitz kiszorításával lett elsőszámú választás.
A Bild cikke alapján Brendan Rodgers szeretne megfelelő riválist Mignolet mellé, aki Zieler lehet. Ezek alapján az is biztosnak tűnik, hogy a jelenleg kölcsönben a Napolit erősítő Pepe Reina nyáron végleg távozik a Liverpooltól.

Olvasói sztorik