NB III

Kitart az MLSZ: nem lesz létszámemelés

A szövetség a Rangadó.hu-nak nyomatékosította, kiáll a döntése mellett, vagyis a következő idényben is 12 csapatos marad a labdarúgó NB I.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nyíregyháza Spartacus első fokon pert nyert az MLSZ-szel szemben, amely az eljárása során nem adta meg a licencet a nyírségi együttesnek a 2015-2016-os évadra. A Spartacus a határozatot a hatályos jogszabályokba és a futballszövetség saját érvényes szabályzatai előírásaiba ütközőnek tartotta, ezért az MLSZ határozatának hatályon kívül helyezése érdekében pert indított. A keddi tárgyalási napon a bíróság elfogadta a klub érveit, és első fokon a Nyíregyházának adott igazat. Az indoklás szerint az MLSZ saját eljárási szabályait szegte meg, ezért a bíróság az I. és II. fokú licencadó bizottság és az MLSZ elnökségének döntését is hatályon kívül helyezte.

Noha a döntés még nem jogerős, máris megindultak a találgatások, milyen megoldást keres az MLSZ. Felvetődött, még az sem kizárható, létszámot emel a testület: egyrészt a Nyíregyháza kedvéért, másrészt, hogy „megmentse” a miniszterelnök kedvenc csapatát, a jelenleg kieső helyen álló Puskás Akadémiát.

– Ebből egy szó sem igaz, az MLSZ elnöksége átgondolt döntést hozott, amikor elfogadta a 12 csapatos NB I-es létszámot – jelentette ki a Rangadónak Sipos Jenő szövetségi szóvivő. – Az MLSZ kiáll a határozata mellett, ezt semmiféle külső körülmény nem befolyásolja, azaz kijelenthetem: nem lesz létszámemelés. Ami a Nyíregyháza ügyét illeti, az MLSZ jogi álláspontja továbbra is változatlan, így a szövetség fellebbez a nem jogerős döntéssel szemben – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.