NB I

Nyíregyháza-ügy: irgalmatlan kártérítést fizethet az MLSZ

A sportügyekben jártas ügyvéd sejtette, hogy súlyos jogszerűtlenség áll a kizárás hátterében.

Ahogy arról a Rangadó.hu kedden elsőként beszámolt, a Nyíregyháza Spartacus csapata első fokon pert nyert a hazai futballszövetséggel (MLSZ) szemben a Fővárosi Törvényszéknél az együttes 2014-15-ös bajnokság végén való kizárása ügyében. Az ügynek még koránt sincs vége, hiszen a testület fellebbezett, így az ítélet nem jogerős, de mindenképpen érdekes kérdés, hogy amennyiben másodfokon is a Nyíregyházának adnának igazat, milyen következményei lehetnének. A Rangadó.hu erről kérdezte a sportügyekben igencsak tájékozott ügyvédet, dr. Czeglédy Csabát.

– Egyáltalán nem lepett meg a döntés. Már ez előtt is az volt a véleményem, hogy súlyos jogszerűtlenség lehet a háttérben, ha a Nyíregyháza úgy döntött, hogy polgári bírósághoz fordul – kezdte a jogász, aki szintén annak a híve, hogy sportot érintő ügyekben mindig ehhez kell folyamodni.

– Rendkívüli módon örülök, hogy nemcsak az én ügyvédi irodám képviseli ezt az álláspontot – ahogy tettük azt például az atléta Fazekas Róbert esetében -, hanem más kollégák is ugyanígy gondolkodnak. A magyar sportban lévő, évtizedekre visszanyúló össze-visszaságban részben rendet lehetne tenni, ha a bíróságok elé kerülnének a vitás esetek. Nagyon jó lenne, ha az MLSZ és más sportszövetségek – a MOB-ot is ideértve – nem tudnának “állam az államban” módjára működni – fogalmazott Czeglédy.

A legtöbb szurkolót, sportkedvelőt ugyanakkor az érdekli leginkább, hogy mi lehet a következménye a döntésnek.

– Az eredeti állapotot nem lehet visszaállítani, hiszen a bajnokság jelenleg sajnos a Nyíregyháza nélkül folyik. Ha a döntés jogerőssé válik, akkor a kártérítés rengeteg pénzébe fog kerülni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, és ezáltal közvetett módon a magyar adófizetőknek. Kompenzálni kell az elmaradt bevételt és kiesett hasznot, valamint sérelemdíjra is igényt tarthat a klub – jósolta borúlátóan az ügyvéd.

– Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy előfordulhat-e, hogy a Nyíregyházával bővítik az NB I létszámát, mivel nem tudom, mit kért és mire hivatkozik a klub, ennyire nem ismerem az ügy részleteit. Első megközelítésből viszont az a véleményem, hogy ez nem lehetséges – nyilatkozta Czeglédy.

Nem mi vagyunk az egyetlenek

Franciaországban is előfordult hasonló eset, ráadásul nem is olyan régen. A 2013-14-es harmadosztályú bajnokságban ugyanis a Luzenac AP nevű csapat végzett a második helyen, így jogot szerzett arra, hogy indulhasson a másodosztály küzdelmeiben.
Mivel azonban egy 550 fős falu csapatáról van szó, erre a szintre már sem a létesítményi, sem egyéb feltételek nem voltak elegendőek, ezért a Francia Labdarúgó-szövetség végül az előző évi eredménye alapján kieső Chateauroux együttesét tartotta bent a második vonalban.
A franciák világbajnok kapusa, Fabien Barthez-vezette kis klub fellebbezett a döntés ellen (többek között már a Toulouse FC-vel is megegyeztek arról, hogy az ő pályájukon játszhatják mérkőzéseiket) és első fokon igazat is adtak nekik.
Mivel a bajnokságból ekkorra már két forduló lezajlott, úgy tűnt, hogy kénytelenek lesznek 21 csapatosra emelni a létszámot, de mivel másodfokon végül veszített a klub, erre nem került sor.
Sőt, a rövidebbet is ők húzták: csak a hatodosztályban folytathatták a küzdelmeket, Barthez távozott, a labdarúgókat pedig kénytelenek voltak elengedni. A Luzenac azóta amatőr csapatként szerepel.
– A páratlan létszámra bővítés azért kerülhetett ekkor szóba, mert az eredeti állapot visszaállítható volt, ami a mostani esetre nem igaz – mondta erről Czeglédy.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik