NB II

Bori Gábor: Vasas után Gyirmót

A tapasztalt játékos távozott Angyalföldről, és két évre aláírt a másodosztályú győriekhez.

Kapcsolódó cikkek

Bori Gábor a téli szünetben került a Vasas csapatához, a tavaszt a Diósgyőr kölcsönjátékosaként töltötte Angyalföldön, ahol rögtön alapemberré vált, a bajnokság végén pedig aranyérmet és feljutást ünnepelhetett. Miután papíron is távozott a DVTK-tól, július közepén kétéves szerződést kötött az élvonalban újonc Vasassal, de a második forduló, az Újpest elleni 3-1-es vereség óta nem játszott. Az okokról annyit lehetett tudni, hogy egy házon belüli nézeteltérés miatt kegyvesztetté vált.

Szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott az angyalföldiekkel, és kétéves szerződést között a másodosztályú, de az élvonalba igyekvő Gyirmót FC-vel. Érdekesség, hogy a győri csapat az NB II eddigi három fordulójában egyetlen gólt sem kapott, a felkészülés során pedig az olasz élvonalbeli AS Romát 2-1-re legyőzte, a Fiorentinával pedig 0-0-ra végzett. Magyarul: úgy tűnik, a védekezés eddig is nagyon rendben volt, de természetesen az erősítés sosem árt, egy bajnokaspiráns csapatnál pláne!

– Örülök, hogy aktív részese lehettem a Vasas bajnokcsapatának, és a klub újra feljutott az NB I-be. Ami a mezmizériátilleti: valóban ledobtam a mezt, így volt, de nem rugdaltam, és nem vagdalkoztam, aki benn volt az öltözőben, látta, mi történt. Mindez nem a klub ellen irányult, ha bármi más lett volna a kezemben, azt is földhöz vágom. Van egy mondás, miszerint az ellenségeidet mindig a barátaid között keresd – ez sajnos most az én esetemben is igazolódott – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Bori Gábor.

A harmincéves játékos idehaza korábban az MTK, az Újpest, a Kecskemét és a Paks színeiben is futballozott, illetve megfordult Angliában is.

Olvasói sztorik