NB II

Völgyi Dániel is Gyirmótra igazolt

Az ETO-tól távozó hátvédet a Diósgyőr és a Debrecen is hívta, de a győrieknek akar segíteni a feljutásban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A tavaszt kölcsönben a Lombard Pápa csapatában töltötte Völgyi Dániel, akinek a szezon végén lejárt a szerződése a harmadosztályba visszasorolt ETO-val. A győriekkel bajnoki címet is ünneplő, 28 éves balhátvéd így szabadon igazolhatóvá vált, de sokáig nem maradt csapat nélkül, ugyanis az NB II-es Gyirmót hivatalos honlapján csütörtökön jelentette be a szerződtetését. Völgyi elsőként a Rangadó.hu-nak beszélt az átigazolásról.

– Gyirmóton folytatom a pályafutásomat, délelőtt átestem az orvosi vizsgálatokon, délután már edzettem a csapattal, és hároméves szerződést írtam alá – kezdte Völgyi Dániel. – Rajtuk éreztem a legjobban, hogy akarnak, és a második alkalommal már egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam. Fontos még, hogy igazából nyolc éve Győrben élek, itt van lakásom. Igaz, hogy a másodosztályba szerződtem, de nagyon bízom benne, hogy csak egy évet kell az NB II-ben játszanom. Lehet, hogy ez visszalépés, de utána kettőt szeretnék előrelépni, szóval nem látok ebben semmi különlegességet. Minden adott ahhoz, hogy feljussunk, elég csak az igazolásokra és az edzői stábra pillantani. A körülmények is rendben vannak, hiszen most lesz kész az új stadion, és remek edzőpályák vannak. Szeretném a játékommal feljutáshoz segíteni a csapatot.

A kiváló rúgótechnikájú védő NB I-es ajánlatokat utasított vissza a Gyirmót kedvéért.

– Nem titok, hogy megkeresett a Honvéd is, voltam tárgyalni is velük. Nem kaptam rossz ajánlatot a kispestiektől, de nem tudtam elfogadni, nem tudtunk megegyezni. Keresett a Diósgyőr, a Debrecen és a Békéscsaba is, szóval voltak NB I-es lehetőségek, de úgy döntöttem, hogy Győrben maradok, és segítek Horváth Ernő tulajdonosnak. Láttam, hogy minden évben fel akartak jutni, és olyan körülmények vannak, amilyenek sok helyen még NB I-ben sem. Rendben van, hogy vállalnom kell egy évet a másodosztályban, de tényleg remélem, hogy csak egyet. Bízom benne, hogy utána az NB I-ben fogunk szerepelni – mondta Völgyi Dániel.

Sokat várnak tőle

– Bal oldali védő pozícióban Magyarország egyik legjobbját sikerült leigazolnunk. Nagy várakozással tekintünk szereplése elé, hiszen mind védekezésben, mind támadásban magas szintű játékra képes – nyilatkozta Völgyi Dánielről a klub honlapján Szentes Lázár szakmai igazgató.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik