NB II

Ilyenkor lehet elkapni a fonalat

A Dunaújváros ellen győztes gólt szerző Bajzát Péter szerint kiemelten fontosak a tavaszi szezon első fordulói.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Múlt pénteken a Dunaújváros otthonában lépett pályára a Nyíregyháza együttese az NB II első tavaszi fordulójában. A listavezető vendégek 1-0-s győzelmet arattak a második helyezett DPASE vendégeként, így a hazaiak előtt már hat, a harmadik Siófok előtt pedig továbbra is tíz ponttal vezetik a tabellát.

A nyírségiek győztes gólját az 58. percben Bajzát Péter szerezte, aki 12 találattal a második helyen áll a góllövőlistán. A rutinos támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a rossz talajú pályán a Dunaújváros azt játszotta, ami kellett, de egy kontratámadás megpecsételte a sorsát.

– Nehéz körülmények között játszottuk a meccset, mert a pálya eléggé sáros volt – kezdte Bajzát Péter. – Úgy gondolom, a dunaújvárosiak azt hozták, amit nekik hazai pályán játszaniuk kellett. Támadtak, jöttek, próbálkoztak, de szerencsére nem tudtak gólt lőni. Nekünk pedig egy kontraakció végén sikerült eredményesnek lennünk. Az ellenfél részéről volt egy labdavesztés, Rezeshez került, aki egyből indított engem, én pedig kilőttem a hosszút, közelről elpasszoltam a kapus mellett.

A 31 éves csatár nagyon fontosnak tartja, hogy a tavaszi első néhány fordulóban elkapják a fonalat, a lendület kitartson a szezon végéig, és kiharcolják a feljutást az NB I-be.

– Úgy érzem, az összes meccs fontos, de az első meccsek kiemelten fontosak, hiszen egyfajta önbizalmat adhatnak a csapatnak. Ilyenkor el lehet kapni a fonalat, ami akár a szezon végéig kitarthat. Bízom abban, hogy ez most így lesz nálunk.

A Nyíregyháza együttese a Magyar Kupában is versenyben van még, ahol a jövő héten azzal a Debrecennel mérkőzik, amely több játékost is ad a válogatottnak, és a bajnokságon kívül Ligakupában is szerepel.

– Egyelőre nem foglalkozunk a Magyar Kupa-mérkőzéssel. Az egy teljesen más jellegű meccs lesz, de először a bajnokságra fókuszálunk. A DVSC Ligakupa-találkozót is vív, és a válogatottnak is ad játékosokat, de úgy gondolom, elég bő kerettel rendelkezik ahhoz, hogy ez ne okozzon problémát, hogy kikkel állnak fel. Az legyen a Debrecen problémája, hogy a játékosaik mennyire lesznek fáradtak.

Az éllovas Szpari az NB II következő fordulójában a Békéscsabát fogadja. Ez a párosítás korábban rangadónak számított, de a viharsarkiak mostanság felemásan szerepelnek, jelenleg csak a hetedik helyen állnak.

– Délután ötkor fogadjuk a Békéscsabát, és biztosan jó hangulatú meccs lesz. Nyertünk a nyitófordulóban, úgyhogy önbizalommal telve várjuk az összecsapást. Bízom benne, hogy sok szurkoló kilátogat, és biztatja majd a csapatot. Az ellenfél is egy jó csapat, úgyhogy szerintem egy remek találkozóra van kilátás – mondta végül Bajzát Péter.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik