NB II

Bodnár László is edzőtáborozik

A rutinos jobbhátvédnek nem lenne ellenére, ha a Kisvárda csapatában folytathatná pályafutását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A felkészülés korábbi szakaszában Révész Attila, a Kisvárda-Master Good szakmai igazgatója úgy fogalmazott, hogy a tiszaújvárosi edzőtáborba már a végleges tavaszi kerettel szeretne elutazni. Nos, hétfőn érkezett a borsodi városba az NB II-es csapat, amelyben helyet kapott Bodnár László is. Ez akár azt is jelenthetné, hogy a korábbi 46-szoros válogatott védő a szabolcsi csapathoz szerződik, de a felek még nem írták alá a megállapodást.

– Három hete kapcsolódtam be a kisvárdai csapat edzésmunkájába, a féléves kihagyás után én kértem lehetőségét Révész Attilától, hogy velük gyakorolhassak – idézi a 35 éves jobbhátvédet a szon.hu. – Idővel aztán szóba került, hogy lenne-e kedvem Kisvárdán futballozni, amire én azt mondtam, miért ne?! A kihagyás érződik rajtam, ezt a mester gyakran a fejemhez vágja, de igyekszem utolérni magamat és a többieket. Az első másfél hétben nagyon szenvedtem, de mostanra már kezd jólesni az elvégzett munka. A szombati két mérkőzésen összesen százhúsz percet voltam a pályán, de bírtam a tempót, igaz, másnap nehezen tudtam lábra állni.

A fizikai alapok megszerzése után immár a taktika kidolgozásán van a sor a kisvárdaiak számára. Bár a házigazda Tiszaújváros a sok sérült miatt lemondta a szerdai edzőmeccset, a megyei első osztályú Tuzsér jóvoltából nem marad játék nélkül a csapat. A táborozást szombaton a mezőkövesdi Farkas István-emléktorna zárja, amelyen a Felsőtárkány és Putnok is részt vesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik