NB II

„Nem hagytam cserben a Vasast”

Szerződés helyett csak ajánlat – Sopronban folytatja az angyalföldiek korábbi csapatkapitánya, Katona Máté.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két hétig Angyalföldön készült a Vasas korábbi csapatkapitánya, Katona Máté. A 24 éves balhátvédnek az elmúlt fél évben nem volt csapata, és sokáig úgy tűnt, hogy tavasszal ismét piros-kékben fog futballozni. A tehetséges játékos végül másfél évre az ugyancsak másodosztályú Sopron csapatához szerződött.

A Rangadó.hu megkeresésére Katona Máté elmondta, hogy az SVSE koncepciója elnyerte a tetszését, és beszélt arról is, hogy nincs igazuk azoknak, akik nagyképűnek tartják.

– Szerdán írta alá a szerződését. Miért pont a Sopronba szerződött?
– Komoly ajánlatot kaptam, és úgy éreztem, hogy el kell fogadnom. A Sopronnak komoly célja van, jövőre szeretne feljutni az NB I-be, és ez nekem nagyon szimpatikus volt. Beszéltem a vezetőedzővel, aki azt mondta, szüksége van rám, ezért is döntöttem úgy, hogy ideszerződöm – kezdte Katona Máté.

– A Vasasban játszott balhátvédként és balszélsőként is. Esett szó róla, hogy milyen poszton számítanak önre?
– Erről nem beszéltünk, de ez nem is lényeges. Ahol számításba vesznek, ott szeretném a legjobbat nyújtani.

– Hívta a Vasas is, ahol nemrég még csapatkapitány volt, és a szurkolók is nagyon szeretik. Miért nem tért vissza Angyalföldre?

– Az elmúlt napokban lehetett olvasni olyan cikkeket, amelyek elég furcsa módon tálalták az eseményeket. Úgy, mintha én cserbenhagytam volna a Vasast. Én Angyalföldön edzettem két hétig, ezalatt a vezetők tettek nekem egy ajánlatot, majd két hét eltelt, de senki nem tett elém szerződést azzal, hogy írd alá. Nekem senki nem kínált szerződést, csak egy ajánlat jött. Most a felkészülés közepén vagyunk, és megkeresett egy másik klub. Mivel nem éreztem azt, hogy a Vasasnak fontos lennék, elfogadtam a Sopron ajánlatát. A Vasas-szurkolók szerették volna, ha visszatérek, és nekem sem lett volna ellenemre, hiszen sokat köszönhetek a klubnak, mert ott lettem NB I-es játékos.

– Miből érezte, hogy nem fontos a Vasas vezetőinek?
– Úgy gondolom, ha valaki fontos, akkor az elsők között kap szerződést. Az újságokban azt lehetett olvasni, hogy én felrúgtam a megállapodást, pedig nem is állapodtunk meg semmiben. Azt sem értettem, hogy azt nyilatkozták angyalföldi részről, hogy én betegség miatt mondtam le a csapat edzőtáborát. Miközben én azért mondtam le, mert elfogadtam egy másik klub ajánlatát. Én ezt így tartottam korrektnek, mert ha elmegyek a Vasassal edzőtáborba a klub pénzén, majd aláírok egy másik csapatba, az nem lett volna tisztességes.

– Az ügyvezető nagyképűséggel is vádolta…

– Vancsa Miklós nyilatkozta, hogy amikor velem beszélt, úgy érezte, mintha nagyképű lennék. Én soha nem tartottam magam nagyképű futballistának, de ez akkor hangzott el, amikor januárban az első edzés után felhívtak, hogy miért nem vagyok ott. A történethez hozzátartozik, hogy december végén beszéltünk, hogy meghallgatnék-e a Vasas részéről egy ajánlatot. Mondtam, hogy persze, semmi akadálya, de ezt követően nem történt semmi. Majd amikor nem jelentem meg az edzésen, akkor mondtam, hogy azért nem voltam ott, mert még mindig várom, hogy megkeressenek, ahogy decemberben is szó volt róla. Ezután vádoltak nagyképűséggel. Úgy gondolom, soha nem nagyképűsködtem, ezért nem tudom mire vélni ezeket a dolgokat. Nyilván rosszul esik a Vasas vezetőinek, hogy nem oda kerültem, de úgy gondolom, hogy két hétig ott voltam, és nem rajtam múlt, hogy nem kínáltak szerződést nekem.

– A Vasas és a Sopron csapatán kívül mások is keresték?
– Voltak mások is, de a Sopron mellett döntöttem, mert szakmai szempontból innen kaptam a legszimpatikusabb ajánlatot.

– Fél évig nem volt csapata. Mivel telt ez az időszak?
– Az MTK-nál edzettem, Garami Józsi bácsi megengedte, hogy velük edzhessek, amit itt is szeretnék is megköszönni. Ez nagyon nagy segítség volt, hogy formában tartsam magam.

– Az MTK-nál nem vetődött fel a szerződtetése?
– Még nyáron szóba került, de elmentem Hollandiába az FC Emmen csapatához próbajátékra, ahol végül nem sikerült megállapodnom a klub vezetőivel, mert anyagi válságban volt az egyesület. Mire hazajöttem, addigra az MTK már kölcsönvett egy balhátvédet, így már betöltötték a helyemet a csapatban.

– Szerdán írt alá a Sopron csapatához, és délután meg is nézte a Pápa elleni edzőmérkőzést. Milyenek a benyomásai az új klubjáról?
– Még az alapozás közepén van a csapat, de úgy gondolom, hogy jó játékerőt képvisel. Szerencsére a keretből több játékost is ismerek, így biztos vagyok benne, hogy könnyen fog menni a beilleszkedés és sikeresek leszünk.

Olvasói sztorik