NB II

Zsolnai Róbert távozik Felcsútról

A Puskás Akadémia támadója szóban már megegyezett régi-új klubja, a Szolnok vezetőivel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem utazott el a Puskás Akadémia spanyolországi edzőtáborába a csapat rutinos csatára, Zsolnai Róbert. A 31 éves támadó az NB I őszi idényében csupán négy alkalommal kapott helyet a felcsútiak kezdőcsapatában, csereként pedig hatszor lépett pályára. A Rangadó.hu megkereste a rutinos játékost, aki elárulta, hogy a több játéklehetőség reményében visszatér Szolnokra, és szóban már meg is állapodott az NB II-ben szereplő klubbal.

– Nem utaztam el a Puskás Akadémia spanyol edzőtáborába, és a mai naptól Szolnokon edzek – kezdte Zsolnai Róbert. – Igazából semmi komoly nem történt, Felcsúton kevés játéklehetőséget kaptam, Szolnokon pedig szeretettel várnak, és bízom benne, hogy többet tudok játszani. Abszolút az én döntésem volt, hogy távozni szeretnék, és teljesen normálisan váltunk el. Ami még pozitívum számomra, hogy a családomhoz is közelebb vagyok. Korábban már futballoztam Szolnokon, tudtam, hova kerülök. Szóban már meg is egyeztünk a szolnoki klubbal, most várom a papírokat, hogy aláírhassam a másfél évre szóló szerződésem.

A Szolnoki MÁV FC a csalódást keltő 12. helyen áll az NB II tabelláján, de Zsolnai szerint a csapat kerete többre hívatott, és bízik benne, hogy előrébb tudnak lépni tavasszal.

– Eddig is figyeltem a Szolnok szereplését, és úgy gondolom, hogy a játékosállomány jobb annál, mint ahol a tabellán áll a csapat. Bízom benne, hogy előrébb tudunk lépni. Remélem, a jövőben egy ütős garnitúrát tudnak összerakni, és akkor akár a feljutás is lehet a célkitűzés – mondta Zsolnai Róbert.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik