NB II

Idén elmarad a török túra

Margitai Zoltán bizottsági elnök elmondta: ezúttal nem utazik külföldi edzőtáborba az NB II-es válogatott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nagyon komoly átszervezés történt a másodosztályban, hiszen a mezőny létszáma a felére csökkent, és összevonták a két csoportot. A reformok utáni első félév lezárult, az NB II-ben is beköszöntött a téli szünet. A Rangadó.hu az új korszak első tapasztalatainak összegzésére kérte az MLSZ NB II-es bizottságának elnökét, Margitai Zoltánt.

A Gyirmót FC klubigazgatója elmondta, hogy az NB II-es válogatott idén minden bizonnyal a legjobb 22 éven aluli játékosokból áll majd, de törökországi edzőtábor ezúttal biztosan nem lesz.

– Az első félév után milyenek a tapasztalatai?
– Mindenképpen jó döntésnek bizonyult az átszervezés. Persze, ennek is voltak vesztesei, mint minden reformnak, de izgalmasabb, színvonalasabb meccseket láthattunk, amelyek kimenetele nem előre lefutott, ezt bizonyítják a keresztbeverések is – magyarázta Margitai Zoltán. – A játékosok tizenhat csapatnál koncentrálódnak, és sokkal keményebb a bajnokság, hiszen két együttes jut fel és három esik ki. Nincsenek nagy pontkülönbségek a tabellán, senki nem dőlhet hátra.

– Minden cél teljesült már most, vagy vannak még feladatok?
– Több idő kell, hiszen az NB II csapatoknak nagyon sok feladatuk volt. Gazdasági társaságként kell működniük, és tíz százalék kivételével csak profi játékosokat foglalkoztathatnak a keretükben. A licenckövetelmények is szigorodnak, hiszen az a cél, hogy a másodosztály közelebb kerüljön az NB I-hez, de ehhez még négy-öt év kell. Vannak még feladatok az utánpótlásban, a létesítménykérdésben, és a színvonalban. Szakmai kérdésekbe nem akarok belemenni, de egyelőre ott is nagy a különbség, bár összességében jó úton halad az NB II-es mezőny.

– Már nincs Keleti- és Nyugati-csoport, de mi lesz a kelet-nyugat gálameccsel, a közös edzőtáborral és az NB II-es válogatott külföldi túrájával?
– Valamilyen formában megmaradnak, de a törökországi edzőtábor nem fog működni, meg fog szűnni. Voltak javaslataink, de ezeknek nem akarok elébe menni, mert most zajlanak az egyeztetések, még kialakítás, szervezés alatt áll a dolog. Elmennénk egy U22-es válogatott megszervezése felé, hiszen a másodosztályban kötelező huszonkét éven aluliakat játszatni.

Olvasói sztorik