Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Legutóbb az NB II-es Gyirmót együttesét erősítette Molnár Balázs, akinek a győri klub jelentette pályafutása utolsó állomáshelyét. A 36 éves középpályás térdsérülése nem jött rendbe, ezért úgy döntött, felhagy az aktív játékkal. Úgy néz ki, hamar megtalálta a helyét, hiszen azóta Zalaegerszegen az U11-es csapat edzője. A Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni.
– Sajnos a térdem már nem volt olyan állapotban, hogy folytathassam az aktív játékot – mondta Molnár Balázs. – Az orvosok azt javasolták, hogy fejezzem be, én pedig hallgattam rájuk. Azóta meg is találtam a helyemet, hiszen egy bő hónapja a ZTE U11-es csapatának vagyok az edzője. Régi álmom teljesült, hiszen én tanárképzőt végeztem, és mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Azt nem lehet tudni, hogy egyszer eljutok-e egy felnőtt csapat kispadjáig, de igazából ezen nem is gondolkoztam. Amit kaptam a focitól, azt ilyen módon szeretném visszaadni. A civil életben pedig már régóta megvan a vállalkozásom, ami emellett működik.
Molnár nem panaszkodhat, hiszen igazán színes volt a pályafutása. A Tizennégy alkalommal szerepelhetett a válogatottban, játszott a ZTE-ben, Tatabányán és a Haladásban, emellett megfordult Spanyolországban és Törökországban is. Honlapunknak elárulta, ha gyerekként előre felajánlják, hogy ennyire viheti, biztosan aláírta volna.
– Magyarországon egyértelműen az elsők között szerepelnek a ZTE-s évek, hiszen bajnokságot nyertünk, megvertük a Manchester Unitedet, ami a mai napig nagyon kellemes emlék – folytatta a védekező középpályás. – Aztán három évig Szombathelyen is focizhattam, amihez szintén jó érzések kötnek, hiszen egy nagyon jó társaságban voltam akkor. A külföldi események közül kiemelném azt, amikor az Espanyol csapatával Király Kupát tudtunk nyerni, még akkor is, ha csak csere voltam. A válogatottban is játszhattam öt-hat évig, de úgy érzem, nem volt mindig mellettem a szerencse. Sokszor nagyon fontos meccsek előtt szedtem össze sérülést, ami miatt nem léphettem pályára. Ez talán alakulhatott volna jobban is. Persze, az nem semmi, hogy pályára léphettem Anglia vagy Brazília ellen, de az igazán nagy dolog az lett volna, ha kijutunk egy nemzetközi tornára. Ha valaki nekem tizenkét évesen azt mondja, hogy külföldön fogok játszani, több csapatban is, válogatott és magyar bajnok lehetek, akkor biztosan aláírom előre. Persze, a sérüléseket jó lett volna elkerülni, de így sem vagyok elégedetlen.
