NB II

Sowunmi elintézte a ZTE-t

A Zalaegerszeg hazai pályán 2-1-re kikapott az Ajkától a Magyar Kupa második fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szombati, bajnoki meccs (2-2) felállásához képest mindkét együttes változtatott az összeállításán. A mérkőzés hasonló koreográfia szerint indult, mint legutóbb: a zalaiak igyekeztek már az elején nyomás alá helyezni ellenfelüket, azonban ezt a vendégek most is gyors labdakihozatalaikkal akadályozták meg.

A 17. percben Grbics kapott jó labdát, amelyet a tizenhatoson belül levett, de emelését Tulipán lefülelte. A szlovén középpályás tíz perccel később egy összecsapás után a földön maradt, hordágyon kellett levinni a pályáról. A térde sérült meg, és még a mérkőzés ideje alatt kórházba vitték. A 31. percben Pavicsevics tört be a tizenhatoson belülre, Jagodics Márk lerántotta, azonban a megítélt büntetőt a sértett középre lőtte, Tulipán pedig hárította.

A zalaiak továbbra is többet birtokolták a labdát, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk. A 43. percben aztán egy szöglet után Kovács Gergő az ötös vonaláról fejelhetett kapura, de a léc alá tartó labdát Tulipán ujjheggyel ki tudta ütni.

Az ötvenedik percben Kulcsár Kornál kapott jó labdát középen, de fölé lőtt. Öt perccel később elérte a végzete a ZTE-t: egy ajkai ellentámadás végén az őrzője mellől ellépő Sowunmi belefejet a beívelésbe, és a labda a kapuban kötött ki (0-1). Két percet kellett várni a válaszra: Preklet ívelt középre, ahol lendületből érkezett Pavicsevics, és hét méterről a hálóba bólintott (1-1).

A zalaegerszegiek támadásaiból ezután is hiányzott az ötlet, maradtak a beívelések… A 74. percben megint Sowunmi villant: lefordult a tizenhatos vonalánál, Kovács Gergő nem lépett oda, és a rutinos támadó 14 méterről, laposan a kapuba lőtt (1-2). Ez az eredmény tökéletes megfelelt az Ajkának, amely megpróbálta őrizni előnyét, és végül sikerrel járt.

A ZTE kiesésével a szombati döntetlenje után megint csalódást okozott szurkolóinak, ami a szezon elején nem éppen biztató a jövőre nézve. A drukkerek gúnyos megjegyzései pedig tükrözték az aktuális hangulatot – tudósít a zaol.hu.

Magyar Kupa, 2. forduló

Zalaegerszegi TE FC – FC Ajka 1-2 (0-0)

Zalaegerszeg, 900 néző. Játékvezető: Böcskei

ZTE: Czirjék – Preklet, Kovács G., Bogunovics, Hajdú N. (Szegleti, 75.) – Máté I P., Simonfalvi (Babati, 83.) – Vayer, Grbics (Frizoni, 30.), Kulcsár K. – D. Pavicsevics. Edző: Simon Antal

Ajka: Tulipán – Fodor M., Jagodics M., Horváth A., Hanzl – Sowunmi, Lattenstein (Pákai, 76.) – Kanta Sz., Varga T. (Major N., 57.; Skriba, 68.), Köles – Guther. Edző: ifj. Mihalecz István

Gólszerzők: Bogunovics (57.), illetve Sowunmi (56., 74.)

Olvasói sztorik