NB II

Izgalmakban nem lesz hiány

Az NB II második fordulójának rangadóján a Gyirmót és a Siófok is a győzelemért száll harcba.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton 19 órakor a Siófok együttesét fogadja a Gyirmót FC az NB II második fordulójának rangadóján. Mindkét gárda jól kezdte az idényt, az élvonalból kieső Balaton-partiak hazai pályán arattak sima, 3-0-s győzelmet a Balmazújváros ellen, míg a kisalföldiek a Szolnok otthonában diadalmaskodtak 3-2-re.

Érdekes, izgalmas találkozóra van tehát kilátás. A Gyirmót rutinos támadója, Oross Márton szerint egy masszív csapat látogat hozzájuk, amely ellen nehéz lesz megszerezni a győzelmet.

– Már nagyon várjuk a mérkőzést, hiszen az első meccsen jól rajtoltunk, megvertük a Szolnokot idegenben – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére a 32 éves Oross Márton. – Szeretnénk hazai pályán folytatni a jó sorozatot. Úgy gondolom, nagyon erős ellenféllel találkozunk, hiszen tavaly még NB I-es volt a Siófok. Mindenképpen nehéz összecsapásra számítok, de bízunk magunkban, és szeretnénk itthon tartani a három pontot. A Balaton-partiak az utóbbi években általában csapatként voltak erősek, csapatként funkcionáltak jól. Most is arra számítok, hogy egy nagyon masszív együttes látogat hozzánk, amelyet rendkívül nehéz lesz feltörni. Hátul is vigyáznunk kell, és oda kell figyelnünk, mert úgy gondolom, nagyon veszélyesek a támadóik.

A Rangadó.hu megkereste az FGSZ Siófok korábbi válogatott védőjét, Tímár Krisztiánt is, aki elmondta, egyértelmű céljuk, hogy visszajussanak az élvonalba, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy legyőzzék a kiváló játékerőt képviselő Gyirmótot.

– Természetesen szeretnénk győzni – szögezte le 33 éves, rutinos hátvéd. – A Gyirmót is szeretne feljutni, mint ahogy nekünk is ez a célunk. Emiatt, és a jó rajt szempontjából is nagyon fontos lenne, hogy sikerüljön a három pontot megszerezni idegenben is. Nem becsüljük le az ellenfelet, készülünk belőlük, és mindenképp szeretnénk győzelemmel hazatérni. Annyira nem ismerem a Gyirmót együttesét, a felkészülés alatt azt hallottuk, hogy elől jól érkeznek. Felívelt labdákkal próbálnak operálni, amelyeket Oross Márton fejelget le. Rutinos játékosok alkotják a védelmüket, akik nagyon stabilak. Sokat elmond az erejükről, hogy idegenben tudtak nyerni a Szolnok ellen a nyitófordulóban. Úgy gondolom, erős gárdát alkotnak az NB II-es mezőnyben, és biztosan az élmezőnyhöz fognak tartozni. Mi azonban meg szeretnénk nyerni a másodosztályt, és fel akarunk jutni az NB I-be, ehhez pedig őket is meg kell vernünk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik