NB II

Állandó lehetőségre vágyott

A Békéscsaba kapusa, Balogh Tamás jelenleg a harmadosztályú Jászapáti együttesét erősíti kölcsönben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Állandó játéklehetőségre vágyott a Békéscsaba kapusa, Balogh Tamás, ezért az NB III-as Jászapáti együttesében szerepel kölcsönben. Előtte Cegléden járt, de a váltás mellett döntött, mivel elmondása szerint rövid időn belül szeretné magát beverekedni a békéscsabai alakulatba is.

A kapus – aki pénteken ünnepelte 24. születésnapját – a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: minden héten több alkalommal is a békéscsabaiakkal készül, és a másik csapatával is tréningezik két-három edzésen.

– Jászapáti előtt Cegléden voltam félévig kölcsönben, majd ott lejárt a szerződésem – mesélte Balogh Tamás. – Viszont én továbbra is folyamatos játéklehetőségre vágytam, így került képbe a Jászapáti ajánlata. Félévig most ideköt a szerződésem, de utána szeretnék visszakerülni a Békéscsabához. Egy héten többször is a csabaiakkal készülök, a másik csapatommal pedig csak két-három edzés van egy héten, plusz a mérkőzések. Így megmarad a ritmusom is, nem szeretnék leereszteni azzal, hogy csak a kispadon ülök.

A játékos beszélt a komoly terveket szövögető Békéscsaba esélyeiről is. Úgy látja, biztosan benne lesznek az első ötben az egycsoportos NB II-ben, de akár még előrébb is végezhetnek.

– Nagyon kiegyensúlyozott bajnokságot várok – folytatta Balogh Tamás. – A keletiek nem ismerik túl jól a nyugatiakat, a nyugatiak pedig a keletieket, így szerintem lesznek bőven meglepetések. Az elejére várom a Siófokot, a Nyíregyházát, a Gyirmótot, és természetesen a Békéscsabát is. Az első ötben mindenképpen ott kellene lenni, de a fő cél természetesen a bajnokság megnyerése lenne. Ehhez pedig még jön az is, hogy egy-két meglepetés csapat mindig van, kíváncsian várom, hogy idén melyik lesz az. Természetesen remélem, ha lejár a szerződésem, akkor én is becsatlakozva részese lehetek a sikereknek.

Balogh Tamás bemutatkozása remekül sikerült, hiszen végigvédte a Veresegyház ellen 4-0-ra megnyert bajnokit az első fordulóban.

A Jászapáti nyári igazolásai:

Balogh Tamás (Békéscsaba), Kelemen Lajos (Ebes), Ulvicki Mihály (Szeged), Varga Mihály (Szlovákiából vissza), Karácsonyi Dávid (Vác), Benkó Bence (Vác), Pallagi Botond (Vác), Schirilla György (Vác), Balajti Bálint (DVTK), Antal Nándor (III. Kerület), Rácz Róbert (Szentmártonkáta), Kőbányai Richárd (Biatorbágy), Horváth Martin (Salgótarján)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik