NB II

Győzelemmel zárt a Tatabánya

Hétvégén már Magyar Kupa-mérkőzést játszik az NB II-re készülő együttes.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II-es bajnokság küzdelmeire készülő Tatabánya FC utolsó felkészülési mérkőzésén a megyei első osztályú Bányász SE gárdájával csapott össze. A P. Nagy László vezetőedző irányította csapat az első játékrészben abban az összeállításban futott ki a pályára, amely várhatóan a szombati Magyar Kupa-mérkőzésen szerepel.

A találkozón a magasabb osztályú gárdánál lényegesen folyamatosabb játék látszódott, mint az eddigi tesztmeccseken, lassan kezdenek összecsiszolódni a csapatrészek. A házigazdák közül egyébként többen sérüléssel és betegséggel küzdöttek – Bozsik József, Ludánszki, Kis, Szabó R., Szepesi, Wágner, Gyürky –, azonban felépülésüket követően oszlopos tagjai lehetnek P. Nagy László legénységének – írja a kemma.hu internetes portál.

– Van még egy hetünk, hogy a hibáinkat kijavítsuk. Egyrészt a nagy meleg miatt cseréltem sort a második felvonásban, másrészt a fiataloknak adtam játéklehetőséget, hiszen rájuk is szükség lesz a későbbiek folyamán – hangsúlyozta P. Nagy László, a Tatabánya vezetőedzője.

Felkészülési mérkőzés

FC Tatabánya–Bányász SE 6-2 (3-0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 200 néző.

FC Tatabánya: I. félidő: Dombai – Almási, Szamosszegi, Páles, Radnai, Kovács, Bakos, Móri, Polyák, Ferkó, Weitner. II. félidő: Farkasdi – Fenyvesi, Lázár, Szűcs, Jónás, Soltész, Busai, Szomolya, Besztercei, Balázsovits, Szabó B. Edző: P. Nagy László.

Bányász SE: Ténai (Hanus, Gulyás) – Szalai (Müller Sz.), Bencsik, Módi (Kuti Horváth), Bukovecz, Mészáros, Hagymási D., Müller Z. (Gudman), Simon, Szabacsi (Bozsik G.), Rába. Edző: Bozsik Péter.

Gólszerzők: Weitner (2), Ferkó, Balázsovits, Szabó B., Besztercei, illetve Simon (tizenegyesből), Bozsik G.

Olvasói sztorik