NB II

Az egri tulaj Jámborral egyeztet

Kósa Sándor számára nagy a tét, mert a korábbi főszponzornak 80 millió forinttal tartozik a klub.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Immár Kósa Sándoré az egri klub teljes tulajdona, hiszen John P. Marshall 75 százaléka után Kocsis Zoltán kisebbségi tulajdonos 25 százalékos üzletrészét is kivásárolta az egyletet működtető gazdasági társaságból – írja a heol.hu.

– Nagyon bízom benne, hogy mindazokkal meg tudunk majd állapodni, akiknek tartozik az egylet. Csütörtök délután három órakor személyesen is találkozok azokkal, akik követeléssel éltek az Egri FC felé. Megpróbáljuk rendezni az adósságállományt, amit – és ezt aligha szükséges hangsúlyozni – azonban nem lehet egyik napról a másikra egy huszárvágással megoldani – nyilatkozta az új tulajdonos a megyei portálon.

Ebben a témakörben a korábbi főtámogató, Jámbor János által kölcsönadott összeg kiemelkedő tételként bír. Kósa elmondta, ezen a héten vele is beszélni fog erről a kérdésről. A tét nagy, ugyanis esetében 80 millió forintról van szó. A korábbiaknak megfelelően Tóth Dénes klubmenedzser, Vojtekovszki Csaba vezetőedző és az utánpótlásért felelős Horváth Tamás is marad a klubnál.

– Azt látni kell, hogy az NB III nem vonzó a korábbi NB I-es játékosok számára, én pedig senkinek sem akarom a karrierjét megtörni. Azok esetében, akik menni szeretnének, de élő szerződéssel rendelkeznek, állok a tárgyalások elébe – monda a játékoskeret változásairól Kósa Sándor. – Németh Norbertért egy NB I-es és egy NB II-es klub is jelentkezett már, és mindkettő komoly érdeklődést tanúsított, mi több, külföldről is megkeresték. Én azt tanácsoltam neki, ha tudja, folytassa inkább légiósként a pályafutását. Preklet Csaba iránt mutatkozott érdeklődés, de több nem történt.

A heol.hu azt írja, hogy a játékoskeret nagy részének június 30-án lejár az Egri FC-vel kötött megállapodása, ám kilenc labdarúgót még szerződés köt az egylethez:

Preklet Csaba (2014. 12. 31.)

Szimeon Hrisztov (2014. 06. 30. – kölcsönben szerepelt a macedón Peliszternél)

Dusan Pavlov (2014. 06. 30 – kölcsönben játszott Putnokon)

Zvara Dávid (2014. 12. 31.)

Németh Norbert (2014. 06. 30.)

Darko Brljak (2014. 06. 30.)

Jaszmin Mecsinovics (2015. 06. 30.)

Jiri Kabele (2014. 06. 30.)

Marcus Vinicius Tanque (2015. 06. 30.)

Olvasói sztorik