NB II

Még nem mondják ki, hogy bajnokok

A Putnok ellen két gólt szerző Bognár István nem gondolja, hogy elbukhatják az NB II-es aranyérmet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nagyon közel került a bajnoki cím megszerzéséhez az NB II Keleti-csoportjának listavezetője, a Mezőkövesd-Zsóry együttese. A Vasas a hétvégén 4-1-es pofonba szaladt bele Orosházán, a borsodiak pedig a megyei rangadón 3-2-re nyertek Putnokon, így a két gárda közti különbség hat pontra nőtt, két fordulóval a bajnokság vége előtt, az angyalföldieknek így csupán matematikai esélyük van a végső sikerre.

A bajnokaspiránsnak azonban nem volt egyszerű dolga a Putnok ellen! A hazaiak már 2-0-ra is vezettek, ezt követően fordította meg a nagyon fontos találkozót a Mezőkövesd. A mérkőzésen két gólt szerző Bognár István a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nagyon nehéz összecsapás van mögöttük, amelyen végül nagy győzelmet arattak.

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk. A hátralévő három meccs közül ezt gondoltuk előzetesen a legnehezebbnek, már csak a körülmények miatt is – kezdte a 22 éves középpályás. – A pálya annyira mégsem volt rossz állapotban, mint előtte hittük, de azért jónak sem mondanám. Még jobban megnehezítette a dolgunkat, hogy húsz perc után már kétgólos hátrányba kerültünk, de így utólag úgy vélem, hogy egy nagyon nagy győzelem volt, hiszen idegenben null-kettőról sikerült fordítanunk.

– Min változtattak, hogy végül sikerült a fordítás?
– Nem tudom mi volt az oka, hogy ilyen rosszul kezdtük a találkozót, de utána fokozatosan átvettük a játék irányítását, és így szerencsére kijött a két gárda közti különbség. Az egész csapat átlendült a kezdeti nehézségeken, nem törődtünk bele, hogy kettő-null oda, és vége a meccsnek.

– Különösen emlékezetes lehet az ön számára a találkozó, hiszen két nagyon fontos gólt rúgott.
– Szerencsére sikerült kétszer is betalálnom, és mindkét gól élesen bennem van még, hiszen úgy gondolom, szép találatok voltak. Persze, minden gól ugyanannyit ér, de így még emlékezetesebb marad számomra ez a nagyon fontos győzelem.

– Még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, de a Vasasnak már csak matematikai esélye van. Hogyan kezelik ezt a helyzetet?
– Egyelőre próbáljuk a helyén kezelni a dolgokat. Szombaton még nagyon örültünk a győzelemnek, hiszen innentől kezdve a saját kezünkben van a sorsunk, de az első edzéstől kezdve már a Cegléd elleni meccsre koncentrálunk. Annak ellenére is győzelemre készülünk, hogy a bajnokság megnyeréséhez a döntetlen is elég lenne. Hazai pályán azonban mindenképpen nyerni szeretnénk. Véber György is felhívta rá a figyelmünket, hogy még nincs vége a bajnokságnak. Emlegetett egy kilencvenes évekbeli példát, amikor az MTK-nak már majdnem odaadták az aranyérmet, de az Újpest kiénekelte a sajtot a szájukból. Amíg matematikailag nem biztos teljesen, addig nem mondjuk ki, hogy bajnokok vagyunk. De bízunk magunkban, és nem gondolnám, hogy innen elveszíthetjük az első helyet.

– Ha megnyerik az NB II Keleti-csoportját, mennyire kell megerősíteni a keretet az élvonal küzdelmeihez?
– Nyilvánvalóan erősíteni kell a keretet, hiszen van különbség az élvonal és az NB II között. Három-négy olyan játékosra mindenképpen szükség lesz, akik rutinosabbak, és tudnak segíteni a csapaton.

– Arról már lehet tudni valamit, hogy játszhatnak-e hazai pályán jövőre az élvonalban?
– Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy játszhatunk itthon. Elvileg július elején elkezdik pótolni és megcsinálni azokat a hiányosságokat a pályán, ami szükséges ahhoz, hogy első osztályú mérkőzés lehessen Mezőkövesden. Nagyon remélem, hogy ez meg is valósul, mert nagyon szeretnék itthon játszani az NB I-ben is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik