NB II

Kevés helyzettel is lehet meccset nyerni

A korábbi Fradi-játékos, Bognár Zsolt szerint kellett fél év, hogy összeérjen az NB II-es SVSE csapata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Fantasztikus tavaszt produkál eddig az NB II Nyugati-csoportjában szereplő SVSE-GYSEV-Goldschmidt együttese. A soproniak eddig veretlenek, hét mérkőzésükből ötöt megnyertek, kettőt pedig döntetlennel zártak, jelenleg a tabella nyolcadik helyén tanyáznak, három pontra lemaradva az ötödik helyezett Szigetszentmiklóstól. Legutóbb a Gyirmót csapatát fogadták, és a 92. percben szerzett góllal nyertek. A korábban éppen Gyirmóton futballozó, 163 élvonalbeli szerepléssel büszkélkedő Bognár Zsolt a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, több helyzetük volt a vendégeknek, de a soproniak jelenleg olyan passzban vannak, hogy az ilyen meccseket is meg tudják nyerni.

– Számunkra az volt a legfontosabb, hogy hazai pályán nyerjünk, és itthon tartsuk a három pontot, hiszen előtte már négy meccsen veretlenek voltunk – magyarázta a korábbi Fradi-védő, a 34 éves Bognár Zsolt. – Jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedórában voltak lehetőségeink, jobban futballoztunk. Utána viszont a Gyirmót irányította a meccset, de kihagytak egy büntetőt, ami fordulópontnak bizonyult. Összességében elégedettek lehetünk a három ponttal, mert a vendégeknek több helyzetük volt, és megnyerhették volna a találkozót. Szerencsére most ilyen passzban vagyunk, nem volt sok helyzetünk, de így is meccseket tudunk nyerni.

– Korábban Gyirmóton is futballozott. Milyen érzés volt ellenük pályára lépni, ráadásul győztesként elhagyni a pályát?
– Jó érzés volt nyerni ellenük. Tavaly Gyirmóton kikaptunk három-nullra, arra az összecsapásra kicsit jobban készültem, nagyon fel voltam pörögve, de sajnos vereség lett a vége. Jó formában is voltunk most, örülök, hogy sikerült nyernünk.

– Önt is váratlanul érte a Gyirmót idei gyengébb szereplése?
– Engem is meglepett, hogy gyengébben szerepelnek. Bevásároltak, NB I-es múltú játékosokat igazoltak, és úgy vágtak neki ennek a bajnokságnak, hogy csak a feljutás az elfogadható. Ennek ellenére lassan örülniük kell, ha bekerülnek az első ötbe.

– A Sopron viszont veretlen még a tavasszal. Mi a titkuk?
– Úgy érzem, az időjárás ellenére jól sikerült a felkészülésünk. Elkészült Sopronban a műfüves pálya, ezt megpróbáltuk kihasználni. A csapat jól össze lett rakva, az új igazolások is jól beváltak. A nyáron tíz-tizenöt új játékos érkezett a gárdához, és szerintem ennyi idő kellett, hogy összeérjen a brigád. Csapattá kovácsolódtunk az öltözőben, az edzéseken és a meccseken is. Bücs Zsolttal is nagyon összhangban van az együttes, és ez meglátszik a hozzáálláson és az eredményeken is.

– Hétvégén az Ajka otthonába látogatnak, mit vár az összecsapástól?
– Ugyanazt a sorozatot szeretnénk folytatni, amelyet a tavasszal elkezdtünk. A hét elején betegséggel küzdöttem, illetve eltiltottjaink is vannak. Biztos vagyok benne, hogy aki pályára lép, ugyanúgy fegyelmezetten és jó mentalitással fog szerepelni, ahogy eddig a tavasz folyamán. Az Ajka sem annyira magabiztos eddig idén, mint az ősszel volt, úgyhogy megpróbáljuk elhozni a három pontot. Ha Ajkán is sikerülne nyerni, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy ötbe végezzünk.

– Hosszú évekig a Ferencváros csapatát erősítette, mit szól a Fradi remek tavaszához?
– Amióta Ricardo Moniz átvette az irányítást, parádésnak mondanám a Fradi szereplését. Most kezd hasonlítani a játék és a szellemiség ahhoz, amit a Ferencváros képvisel. Ha így folytatják, jövőre harcban lesznek a bajnoki címért.

Lehet, hogy véget ért a kapus szezonja

Nem lehet felhőtlen a soproniak öröme, hiszen a Gyirmót elleni mérkőzés 25. percében kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk, ugyanis kapusuk, Dénes Zsolt súlyosan megsérült. A hálóőr a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, hogy a combhajlító izma szakadt el.

– Egy kifutásnál megcsúsztam és rosszul mozdultam, és így a hátsó combhajlító izmom feje teljesen leszakadt a tapadásnál. Amíg be van dagadva, addig nem lehet teljesen kitapintani, ezért nem tudott mit mondani az orvos, de előreláthatólag két hónapot kell kihagynom. Egyelőre pihentetem, nem tudok más tenni – mondta szomorúan a télen Szigetszentmiklósról igazolt Dénes Zsolt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik