nb2
NB II

Megint elkalapálták a Nyíregyházát

A Szolnok otthonában sem járt sikerrel a Spartacus, 3-1 lett a pótolt NB II-es meccs vége.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A nagy havazás miatt elhalasztott 18. fordulóból három keleti meccset pótoltak kedden.

A Szolnok korán, már a kilencedik percben vezetést szerzett a Busai Attila révén, ám a Nyíregyháza néhány perccel később Pákolicz buktatása miatt büntetőhöz jutott, amelyet Bajzát Péter értékesített. A következő negyedórában nyílt játék folyt a pályán, a szabolcsiaknak volt egy ígéretes lövésük Csorba Szabolcs révén. Lucsánszky Tamás edzőnek viszont változtatnia kellett Bárányos Zsolt sérülése miatt, a rutinos középpályás helyett Germán Tamás állt be – tudósít a nyírségi klub honlapja.

Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek a játékrész hajrájában: Bajzát, illetve Bodnár László távolról lőtt, míg a szolnokiak fejesekkel próbálkoztak. Több gól azonban az első félidőben nem esett, így a szünetig maradt az 1-1. A második félidő első tíz percében nagyrészt mezőnyjáték folyt, majd újabb gólt lőtt a Szolnok, ezúttal Lengyel Béla révén. A hetvenedik percben ismét a hazaiak voltak eredményesek, ez volt Busai második gólja. A hátralévő időben megpróbált szépíteni a Nyíregyháza, ám nem járt sikerrel, így a Szolnok megnyerte a találkozót.

A Honvéd-MFA több mint egy félidőt emberhátrányban játszott, a hajrában mégis egyenlíteni tudott az Orosháza ellen. Cegléden is a vendégcsapat szerzett vezetést, de végül a Kazincbarcikának is be kellett érnie egy ponttal, ráadásul a lefújás után elszabadultak az indulatok, a találkozó végén hatalmas dulakodás alakult ki a pályán és az öltözőfolyosón is…

NB II, 18. forduló

Keleti-csoport

Bp. Honvéd-MFA – Orosháza FC 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Gengeliczki (81.), illetve Tóth D. (9.)

Kiállítva: Diakite (39.)

Restart-Ceglédi VSE – Kazincbarcikai BSC FC 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Makrai (75.), illetve Vólent (14.)

Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Busai (8., 70.), Lengyel B. (59.), illetve Bajzát (tizenegyesből 12.)

Április 10. szerda

15 óra: DVSC-DEAC – Újpest FC B

16.30: Putnok VSE – Szeged 2011

16.30: Ferencvárosi TC II – Vasas FC, helyszín: Csepel

16.30: Mezőkövesd-Zsóry – Békéscsabai Előre 1912 SE

A Vác kizárása miatt a Balmazújváros szabadnapos.

Nyugati-csoport

Április 10. szerda

16 óra: SVSE-GYSEV-Goldschmidt – Kozármisleny SE

16.30: Zalaegerszegi TE FC – FC Ajka

16.30: Veszprém FC – Gyirmót FC

16.30: Kaposvári Rákóczi II – Győri ETO II

16.30: Bajai LSE – Aqvital-Publo Csákvári TK

16.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima – FC Tatabánya

16.30: BKV Előre – MVM Paks II

16.30: Puskás Akadémia – Szombathelyi Haladás II

Olvasói sztorik