NB II

„Én utálom már műfű!”

Marián Sluka nagyon várja már, hogy kitavaszodjon, de ha kell, a hólapátolást is vállalja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A hazai csapatok számára a legnagyobb nehézséget lassan már nem a soros ellenfél, hanem az időjárás és az ezzel járó körülmények legyőzése jelenti, hiszen áprilisi tréfát űzve sok helyütt még mindig a hóesés okoz problémát. Így vannak ezzel Zalaegerszegen is, ahol a sok csapadék miatt a két halasztás (Ajka, Tatabánya) után veszélybe került a csapat hétvégi, Veszprém elleni bajnokija is.

A Rangadó.hu érdeklődésére a ZTE szlovákiai légiósa, a januárban visszatérő Marián Sluka elmondta, neki személy szerint már elege van abból, hogy régóta csak műfüvön tudnak készülni.

– Ez az időjárás már hihetetlen – kezdte Marián Sluka, aki ősszel Siófokon játszott. – Edzünk persze műfüvön, reggel is volt egy tréningünk, de ez egyáltalán nem ugyanaz, mint rendes pályán futballozni. Jobban megviseli az ember szervezetét, mint a normális pálya, én pedig nem vagyok már tizenéves… Személy szerint utálom a műfüvet, remélem előbb-utóbb azért javul az idő.

– Ilyenkor szerepel az edzésprogramban a hólapátolás is, hogy jó állapotba hozzák a pályát?
– Nem, erre megvannak az emberek, ezt nem a mi dolgunk. Persze, ha úgy alakul, akkor szívesen beszállunk, mi játékosok is, hogy letakarítsuk a pályát.

– Lesz mérkőzés szombaton? A Veszprémet fogadnák…
– Mindenképpen le kell játszani, többet már nem halaszthatunk! Úgy hallottam, az is elképzelhető, hogy műfüvön fogadjuk a Veszprémet, persze jó lenne a stadionban játszani.

– Milyen edzőnek tartja a nemrég érkezett Simon Antalt?
– Ennyi idő után még nehéz lenne bármit is mondani, hiszen csupán néhány napja készülünk együtt. Elsőre szimpatikus szakember, aki a játékra helyezi a fő hangsúlyt. Edzéseken is sokat gyakorolunk, elsősorban a védekezést kell rendbe tenni. Nem lesz vele gond, ha rendesen összeállunk, akkor pedig még jobbak lehetünk.

– Újra Egerszegen játszik. Hogy érzi magát régi-új csapatában?
– Mikor legutóbb itt játszottam, akkor is kiválóan éreztem magam a ZTE-ben, jól ment a játék, gólokat rugdostam, így szép emlékeim vannak. Nagy Ferenc elnök úrral pedig remek a kapcsolatom, januárban sikerült megegyeznünk. Nagy öröm számomra, hogy hosszú távon számolnak velem, hiszen két és fél éves szerződést írtam alá. Más a csapat, mint korábban, talán csak Kocsárdi Gergely és Máté Péter maradt meg az akkoriak közül, sok a fiatal, de a játékoskeret ettől még erős. A támadójátékunkkal eddig sem volt nagy probléma, hiszen a legtöbb meccsen mi vezettünk, csak egyéni hiba, vagy figyelmetlenség miatt nem úgy alakultak az eredmények, ahogy terveztük, azonban képesek lehetünk arra, hogy elérjük a céljainkat, csak idő kérdése, hogy ez mikor következik.

Olvasói sztorik