NB II

A Demjén-turné folytatódik

Híres Gábor NB II-es csapatában folytatja pályafutását a rutinos középpályás, Demjén Gábor.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A másodosztály Keleti-csoportjában szereplő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vezetői megegyeztek az Újpest, a Sopron, a Debrecen, az FC Fehérvár, a Nyíregyháza és a Pécs egykori középpályásával, a 27 éves Demjén Gáborral, már csak a papírmunka van hátra – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Híres Gábor vezetőedző. A tréner hozzátette, egy játékos távozott (Sárközi Szabolcs), egy pedig érkezett, ezzel részükről lezártnak tekintik az átigazolási időszakot. A keret szombaton egyhetes törökországi edzőtáborozásra indul.

– Demjén Gábor az első téli igazolásuk?
– Az első és az utolsó is egyben. Nem szándékozunk többet igazolni. Néhány napja dolgozunk együtt, de már most látszik, hogy illik a csapatba. Ilyen játékost kerestünk – mesélte Híres Gábor. – Nem is terveztük, hogy megnézünk öt-hat embert, és amelyik jó, azt idehozzuk. Abszolút célirányosan akartunk igazolni. Volt önként jelentkező is, meg is néztük, nem utasítottuk vissza, de nem igazoltuk le, mert azon a poszton van két-három játékosunk is. Szélső poszton pont megvoltunk, de az kevés. Szerencsénk van, hogy Gábort megtaláltuk.

– Eddig rendben zajlott a felkészülés?
– Egyedül az akadályozott, hogy hideg van. Nem panaszkodom, mert Magyarországon élek, és itt is éltem, de a mínusz fokok nem futballra valók. Ilyenkor inkább terembe mennek a sportolók és az érdeklődők is. A futballt szabadtéren, nézők előtt, jobb időben kell játszani, semmiképp nem ilyen hidegben. Ilyenkor dupla figyelmet igényel az is, hogy az izmok hogy vannak bemelegedve. De mit tehetünk? Tudomásul vesszük, hogy a földrajzi fekvés miatt ez jutott nekünk. Egyébként nagyon jók a lehetőségeink. Miután leesett a hó, két órán belül le lett takarítva a pályánk, tehát edzés emiatt nem maradt el. Az itt dolgozók néha önfeláldozóan biztosították a megfelelő körülményeket, hiszen volt olyan időszak, hogy a szertárostól kezdve mindenki takarított.

– Az edzőmeccseken milyen képet mutatott a csapat?
– Elégedett vagyok, mert a munka jól folyik, jól dolgoztak a játékosok. Pályára léptünk NB I-es csapatokkal, és kisebb NB III-as csapatokkal szemben is. Nem készültünk egyikre sem, tehát a felkészülési mérkőzések délelőttjén is másfél órát edzettünk. Meg voltam elégedve a hozzáállással, és helyenként a játékkal is. Voltak hibák rossz elgondolásból, és – nem felmentve a játékosokat – fáradtságból is, de ezek jók, mert tudjuk, mire kell figyelni, koncentrálni. Bízom benne, hogy pihenten már nem fogjuk elkövetni ezeket. Az MTK és a Diósgyőr ellen sem vallottunk szégyent. Az élvonalban második helyezett MTK elleni négy-nullás eredmény nem tükrözi hűen a teljesítményünket. Voltak időszakok, amikor hősiesen, szervezetten védekeztük. Küzdöttünk, hajtottunk, és az MTK második sorával ki-ki meccset játszottunk.

– A törökországi edzőtáborban más jellegű munka vár a keretre, mint eddig?
– A műfű jó és modern dolog, de általában a meccseket nem azon rendezik. Máshogy viselkedik a labda, jobban csúszik, jobban pattan és megviseli az ízületeket is. Azért megyünk, mert igazi füvön, jó ellenfelekkel szemben tudjuk felmérni, hol tartunk, és mi szükséges a további finomításhoz. A mérkőzések között technikai és taktikai edzéseket tartunk. A technikaihoz jó pálya kell, a taktikai edzéseken viszont többet kell állni, miközben megbeszéljük, elmagyarázzuk a különböző elemeket, variációkat, ehhez pedig jó idő szükséges, hiszen ha hidegben ácsorog az ember, akkor megfázik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik