NB II

Sima szegedi győzelem

Öt gólt rúgott a Makónak az NB II-es csongrádi együttes.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombati felkészülési mérkőzésén, Makón az első perctől irányította a játékot a Szeged 2011, és magabiztosan, nagy kedvvel játszva 5-0-s győzelmet aratott – adta hírül a szegedma.hu.

Már a mérkőzés első perceitől érvényesült a vendégek fölénye. Az első gólra a 16. percig kellett várni, amikor Borbély középen egyedül törhetett kapura, a baloldalon Gomez kísérte őt, aki a tizenhatoson belül elpasszolta a labdát a kifutó kapus előtt. A támadó számára már nem volt nehéz feladat az üres kapuba passzolni. A 22. percben Timm kapott remek labdát, és a tizenhatos vonalánál, a kifutó kapus fölött emelte a kapuba. A félidő másik nagy helyzete egy szabadrúgás volt Farkas Zoltántól, ő 18 méterről jobbról a felső lécre tekert.

A második játékrészben először egy fejessel veszélyeztette a kaput Petrók, ám ebből még nem született találat. Az 55. percben azonban ismét betalált a szlovák támadó: Marian Timm ezúttal Varga Bencétől kapott egy félmagas beadást a jobb oldalról, amit öt méterről a kapuba passzolt. Az 59. percben érkezett a negyedik találat, ugyanezen két játékos főszereplésével. Varga jobboldali centerezése a tizenegyes-ponton lendületből érkező Timmet találta meg, aki egy átvétel után a jobb alsóba bombázott (0-4).

A következő veszélyes akció a 75. perc után következett: egy oldalról bepasszolt labdát Sztipancsevics lőtt hét méterről kapura, Halász azonban lábbal bravúrosan hárított. A Makónak egy lehetősége maradt: Kulacsik a baloldalról, húsz méterről végezhetett el szabadrúgást, amit Belecsan tolt ki a hosszú oldalon a kapufa mellől. Ezt követően Varga Bence és Gomez is ziccert hibázott, végül a lefújás előtt sikerült ismét betalálnia a Szegednek: Timm ugrott ki jobboldalon a félpályánál, kapura vezette, majd középre, hat méterre bepasszolta a labdát az érkező Varga Bence elé, aki a kapuba lőtt (0-5).

Felkészülési mérkőzés

Makói FC – Szeged 2011 0-5 (0-2)

Szeged 2011: Trepák – Laczkó J., Farkas M., Farkas Z., Borbély, Gémes B., Kis R., Jovánczai, Gomez, Timm. Cserék: Belecsan, Kéri, Petrók, B. Kapics, Dedics, Sztipancsevics, Ulvicki. Edző: Gálhidi György.

Gólszerzők: Timm (3), Gomez, Varga B.

Olvasói sztorik