NB II

„Dobogón a helyünk!”

Majoros Árpád szeretne az első háromban végezni keleten.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II Keleti-csoportjában szereplő Békéscsabai Előre 1912 SE csapata nyolc forduló után a harmadik helyen áll négy győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel. Legutóbb a Kazincbarcika együttesét verték hazai pályán 3-0-ra a viharsarkiak, azonban az eddig három gólt szerző Majoros Árpád betegség miatt nem tudott a pályára lépni. A 28 éves középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a hétvégi győzelemről és a gárda eddigi szereplését is boncolgatta.

– A múlt héten volt egy csúnya gyomorrontásom, ezért sajnos nem tudtam vállalni a játékot, de természetesen élőben tekintettem meg a mérkőzést – mondta Majoros Árpád, aki korábban a Vasas, a Nyíregyháza és a Szigetszentmiklós csapatában is megfordult. – Teljesen megérdemelten nyertünk. Sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél, és szerintem a játékoskeretünk is jóval erősebb, mint a Kazincbarcikáé. Végig uraltuk a találkozót, nem nagyon volt lehetőségük. Sima meccs volt, nem is lehetett más a vége, mint hazai győzelem.

– Hogyan látja a csapat eddigi szereplését?
– Volt egy kis hullámvölgyünk a harmadik, negyedik, ötödik forduló környékén. Ezt leszámítva viszont úgy érzem, egyre egységesebbek vagyunk, és egyre jobb teljesítményt is tudunk nyújtani. Ez meglátszik az eredményeinken is, és reméljük, ott is tudunk maradni az élmezőnyben.

– Milyen helyezéssel lenne elégedett a bajnokság végén?
– Úgy gondolom, hogy a dobogóra mindenféleképpen fel kell férnünk. Mindenki nagyon örülne, ha ezt sikerülne is megvalósítanunk. Célunk, hogy a dobogón minél magasabbra tudjunk felállni majd a legvégén.

– A következő fordulóban szomszédvári rangadót játszanak Szegeden, mire számít ezen a találkozón?
– Természetesen győzelemre készülünk, meg szeretnénk nyerni ezt a találkozót is, és begyűjteni a három bajnoki pontot. Egy ilyen rangadón azért talán mindig nehezebb győzelmet aratni, de ahhoz, hogy elérjük a céljainkat a bajnokság végén, le kell gyűrnünk a Szeged csapatát. Nem nagyon ismerem a Tisza-partiakat, de azért van pár rutinos labdarúgójuk, akikre oda kell majd figyelnünk, gondolok itt Lisztesre és Jovánczaira, akiket ugye most igazoltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.