Videó

Lila meccs

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Békéscsaba hazai pályán 2-0-ra nyert az Újpest FC B ellen az NB II Keleti-csoportjának hatodik fordulójában.

Erőszakosan kezdte és folytatta is a lila-fehérek összecsapását a Békéscsaba. Igaz, helyzetet sokáig nem sikerült kialakítania, sőt volt olyan szakasz is, amikor az Újpest B birtokolta többet a labdát. Az Előre szépen, lassan kezdte átvenni a mérkőzés irányítását. Főleg hosszú indításokkal próbálták helyzetbe hozni a gyors Randelovicsot, de a támadónak esélye nem volt utolérni a labdát, ami rendre a vendég kapusnál kötött ki.

Az első helyzetre több mint húsz percet kellett várni, majd Majoros nem sokkal később megszerezte a vezetést, ami azonban nem törte meg az Újpest fiatal és lendületes együttesét. A vendégek rendre egy-két passzból építették a támadásaikat, tüzeltek is, Scekic kapust többször alaposan megtornáztatták.

Hasonlóan folytatódott a második félidő, a békéscsabaiak inkább őrizték az egygólos előnyt, nem nagyon mentek át a vendégek térfelére egy-két kivételtől eltekintve. Az Újpest sem tudott helyzetet kialakítani, annak ellenére, hogy többet birtokolták a labdát. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre durvábbá a felek.

Hogy nem 1-0 marad a végeredmény, szinte borítékolható volt. Ugyan Leucuta, Randelovics, illetve a csereként beállt Obot előtt többször is ott volt a lehetőség, egy hiba mindig becsúszott, de aztán Obot elcsent egy labdát, amivel végleg eldöntötte a gyenge színvonalú, kevés helyzetet hozó találkozó sorsát.

Olvasói sztorik