NB II

Véber és Romanek is bízik a jó rajtban

Mind a Szolnok, mind a Mezőkövesd győzelemmel kezdené a bajnokságot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szolnokon kezdi meg az NB II. 2012/2013-as szezonját a Véber György vezette mezőkövesdi csapat. Mind a hazai, mind a vendég együttes győzelemmel hangolt a kupában a bajnoki rajtra, és a vezetőedzők a bajnoki nyitányon is folytatni szeretnék megkezdett sorozatukat.

– Mikor elkezdődik egy bajnokság mindig nagy a várakozás – nyilatkozta a szolnokimavfc.hu-nak Romanek János, a szolnokiak vezetőedzője. – Reméljük, az előző szezonhoz hasonlóan szerepelünk idén is. A felkészülésünk jól sikerült, igazoltunk öt játékost, akikről azt gondolom, hogy erősítést jelenthetnek, de természetesen ez menet közben igazolódhat be. A mai ellenfelünket ismerjük, láttuk őket a felkészülési mérkőzéseiken. Az elmúlt bajnoksághoz képest három-négy helyen változott meg az alapcsapatuk. Véber György érkezése óta a sokpasszos játék jellemzi a csapatukat, úgy gondolom, hogy idén is hasonló képet mutat majd a játékuk. Előrefelé veszélyesek, de tisztában vagyunk a gyenge pontjaikkal is. Remélem, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani hazai pályán, és akkor nem érhet bennünket meglepetés. A Szeged elleni kupamérkőzés jó erőfelmérő volt, annak ellenére, hogy nem kimondottan arra a mérkőzésre készültünk. Bízom benne, hogy sikerül győztesen elhagynunk a pályát, mert egy jó rajt az mindig fontos.

Véber György is pozitívan értékelte a felkészülési időszakot, és hasonlóan szolnoki kollégájához, ő is bízik a sikeres rajtban.

– Nagyon várjuk a rajtot, melynek keretében rögtön rangadóval kezdünk. Az idegenbeli győzelem nekünk óriási lökést adna. Szolnokon azzal a játékkal nyerhetünk, amelyet egész nyáron gyakoroltunk az edzéseken és a felkészülési találkozókon. Milyen játékra gondolok? Nos, ezt majd meglátják a szolnokiak és a meccsre kilátogató szurkolók – nyilatkozta a mse-zsory.hu-nak Véber György vezetőedző.

A fél hatkor kezdődő mérkőzésen Berger József sípszavára indul majd a játék, de a korábbiakkal ellentétben – felújítási munkálatok miatt – nem a Tiszaligeti Stadionban, hanem a Véső úti Sporttelepen látja vendégül ellenfelét a Szolnoki Máv FC.

Olvasói sztorik