NB II

Nem jó az iksz!

A listavezető Egert sem tisztelik: Tóth Bálint szerint nincs legyőzhetetlen csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tóth Bálint korábban dolgozott Siófokon, a Vasasnál, Pápán, Budakalászon, Budafokon és Pesterzsébeten is. 62 évesen újabb nehéz, sokak szerint megoldhatatlan feladatot vállalt, a gyulai Grosics Akadémia fiataljai után immár a Szeged 2011 felnőtt csapatát edzi. A távolság csupán száz kilométer, de a különbség óriási, hiszen az utánpótlás nevelése, képzése alkotótevékenység, a csongrádi megyeszékhely együttesének NB II-ben tartásához viszont csoda kell! Az újonc számára nehezen indult a szezon, de aztán jöttek az egyre jobb eredmények, Kolozsvári János vezetőedzőnek mégis távoznia kellett. A helyette szerződtetett Futó Tamás irányításával azonban csak egyszer, az első tavaszi bajnokin, február végén győztek a szegediek, majd jött hat nyeretlen találkozó, és a kiesőhely…

Ekkor pedig újabb edzőcserére került sor, Tóth Bálint vette át az irányítást, de többen új vélekedtek, reménytelen az utolsóelőtti helyre csúszott együttes helyzete. De láss csodát: egy döntetlen és négy győzelem (Cegléd, Balmazújváros, Vecsés, Vác) után ismét a vonalon felülre kerültek a csongrádiak! A Rangadó.hu érdeklődésére a mester hangsúlyozta, nem csak az edzők felelősek a rossz szereplésért, ezért nem hajlandó egyedül elvinni a balhét.

– A közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nem varázspálcás edző. Mégis, mi a siker receptje?
– Nehéz erre választ adni egy-egy félmondat erejéig. Ez összetett dolog. Nagyon egyszerű lenne meggyógyítani a beteget, ha csak egy gyógymódot, vagy egyfajta módszert ismernénk. Több megoldás van, ahogyan ebben az esetben is. Hogy mi történt? Már nem vagyok húsz éves, és a futballban töltött éveim során tapasztaltam, hogy akik mentálisan, fejben nincsenek rendben, azok nem lehetnek sikeresek. Én vagyok a harmadik edző, aki bement hozzájuk az öltözőbe a jelenlegi szezonban. Próbáltam úgy megközelíteni, hogy nem mentesítettem a felelősség alól őket, hiszen nem csak az edzők a felelősek a rossz szereplésért, hanem a játékosok is. Nem én viszem el a balhét, ezt próbáltam őszintén tisztázni velük.

– Abból sem csinált titkot, hogy eleinte nem is akarta átvenni a csapat irányítását?
– Elméletileg nem akartam idejönni edzőnek, mert a gyulai Grosics Akadémián nagyon sok dolgom volt és van. Igen ám, de a főnökeim ugyanazok, akik Szegeden, és megkértek, legyek szíves, vállaljam el a csapatot, mert akiket felkértek, azok nemet mondtak. Világosan látom, hogy a felmenőrendszer miatt az akadémia jövője, besorolása, elbírálása is múlhat az NB II-es tagság megtartásán. Mindezt őszintén elmondtam a játékosoknak, akik nagyra nyitották a szemüket. Tudtukra adtam, hogy nincs más választási lehetőségük, csak azt csinálni, amit én mondok!

– Különben mi lesz?
– Ha észreveszem, hogy valaki nem akar bennmaradni, azt félreteszem. De ők is szeretnének elkerülni erről a helyről. Éjszaka kimaradunk? Sportszerűtlenül élünk? Ezt felejtsük el! Kevés ilyen hely van Magyarországon: a fizetés soha egyetlen percet nem késik, a hétvégi jó eredmény után járó prémium pedig hétfő reggel már a számlájukon van. Tehát a vezetőség tisztességes, s ezt nagyon fontosnak tartom. Az edzőnek ne kelljen azzal foglalkoznia, hogy csúszik a pénz, mert akkor hiteltelenné válik. A játékosoknak egy szavuk nem lehet, nem tartottak vissza pénzt, soha nem mondták, hogy majd megkapjátok az egyik felét, ha bennmaradtatok, satöbbi. Ezt ők jó néven veszik.

– Hosszú idő után elkerült a Szeged a kiesőhelyről, de a hátralévő program is rendkívül nehéznek ígérkezik: Eger, REAC, Debrecen.
– A Vác elleni meccs szünetében, miután elmondtam a taktikát, hogy mit kérek tőlük, az egyik játékosom megkérdezte: mester, jó az iksz? Mondom, nem. Kimentünk, és nyertünk. Most harminchárom pontunk van. Szerintem harminchat ponttal nem lehet bennmaradni, de ne legyen igazam! Ha azt mondanám, hogy az Eger-meccs nem érdekes, mert azok ilyenek meg olyanok, akkor jogosan kérdeznék tőlem, hogy eddig miről szólt a szavalás?! Az NB II-ben nincs legyőzhetetlen csapat!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik