NB II

Új edző érkezik Szegedre

A Szeged 2011 vezetősége elfogadta Futó Tamás vezetőedző lemondását.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

A tréner a Honvéd-MFA elleni, hétvégi vereség után ajánlotta fel távozását, amit a klub elöljárói a szakemberrel történt egyeztetést követően tudomásul vettek, egyben megköszönték munkáját, amit végig lelkiismeretesen és legjobb tudása szerint végzett – áll a klub honlapján.

A Szeged 2011 vezetői tisztában vannak azzal, hogy nem kizárólag a vezetőedző miatt áll méltatlan pozícióban a gárda az NB II Keleti-csoport tabelláján, ugyanakkor vallják, a jelenlegi helyzetben új impulzusra van szükség. Az új vezetőedző személyéről még nem született döntés. Amíg nincs meg az utód, addig Bakó Tibor kapusedző vezeti a tréningeket. A klubnál ugyanakkor bizakodóak, hogy egy-két napon belül bejelenthetik, ki ül majd a kispadra.

A Honvéd stadionjában megnézte a találkozót a már télen is emlegetett egykori Vasas-edző, Tóth Bálint, ha pedig helyi szakemberhez ragaszkodnak a vezetők, akkor a pro-licences Lóczi István lehet a csongrádiak negyedik edzője ebben a szezonban Takács László, Kolozsvári János és Futó Tamás után.

A Szeged 22 forduló után a 15., utolsóelőtti, tehát kiesőhelyen áll az NB II Keleti-csoportjában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik