NB I

Mutatjuk, kik lehetnek a nyár legkapósabb NB I-es játékosai

Több tucatnyi futballista sorsa bizonytalan, hiszen szerződésük néhány hét múlva lejár.

A magyar élvonalban is a hajrához közelítenek a csapatok, a következő öt fordulóan dől majd el, melyik csapat végez a tabella élén, illetve kik lesznek a kiesők.

Az aranycsata, illetve a bennmaradásért vívott ádáz küzdelem mellett érdekes az is, hogyan alakul a következő hetekben a (kulcs)játékosok sorsa, hiszen több tucatnyi futballista szerződése a szezon végén lejár. Ha nem hosszabbítanak, akár ingyen is távozhatnak.

Összeállításunkban megnéztük, nyáron kik lehetnek a legkapósabb NB I-es játékosok. A lenti listán a Transfermarkt adatai alapján a becsült piaci értékük szerint szerepelnek azok a legértékesebb játékosok, akiknek a szerződése a szezon végén lejár.

(A Videoton FC színeiben nemrégiben Juhász Roland, Marko Scepovic, Loic Nego, Kovácsik Ádám, Pátkai Máté és Danko Lazovic is hosszabbított, így ők nem szerepelnek a felsorolásban. A többiek esetében a német portál adataira hagyatkoztunk.)

Ők a legértékesebb NB I-es játékosok, akiknek a szerződése a szezon végén lejár

  1. Anel Hadzic (Videoton FC, 750 ezer euró)
  2. Eppel Márton (Budapest Honvéd, 650 ezer euró)
  3. Szabó János (Paksi FC, 500 ezer euró)
  4. Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC, 450 ezer euró)
  5. Bobál Dávid (Budapest Honvéd, 400 ezer euró)
  6. Diego Vela (DVTK, 400 ezer euró)
  7. Windecker József (Újpest FC, 400 ezer euró)
  8. Baráth Botond (Budapest Honvéd, 350 ezer euró)
  9. David Williams (Swietelsky Haladás, 350 ezer euró)

Rajtuk kívül – többek között – a szombathelyi Németh Márió, a kispesti Patrick Ikenne-King, illetve az újpesti Balázs Benjámin, Kálnoki Kis Dávid duónak is lejár a szerződése. Hasonló cipőben jár több Vasas-játékos – így Remili Mohamed, Manjrekar James, Felix Burmeister és Nagy Gergely, az ő sorsuk akár még a bennmaradástól is függhet. (Kire Risztevszki szerződése ugyanakkor nem jár le szezon végén, kontraktusa december 31-ig él az angyalföldieknél.)

Eppel Mártonnak vajon sikerült végre légiósnak állni? Fotó: facebook.com/honvedfc

Eppel Márton korábban több ízben kifejtette már, szívesen állna légiósnak, nagy kérdés, nyáron milyen országból kap majd ajánlatot. Windecker József aligha marad Újpesten, hiszen a tavaszi szezonra száműzték az első csapattól, szezon végén így már szabadon távozhat. Szabó Jánosról télen menedzsere azt nyilatkozta: hosszútávon légiós-karrierben gondolkoznak.

címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik