NB I

A másodosztályból merít komoly erőt a Ferencváros? – Szavazás

A zöld-fehér klub kölcsönjátékosai ősszel remekeltek, kérdés, kiknek van visszaút a Népligetbe.

Kapcsolódó cikkek

A NB I-ben címvédő Ferencváros legjobb esetben a harmadik helyen telelhet az utolsó őszi fordulót követően. A zöld-fehérek hátránya pillanatnyilag öt pont az éllovas Vasas mögött, Thomas Dollék télen mindenképpen erősítéseket terveznek.

Nagy kérdés, külföldről kiket sikerül Magyarországra csábítaniuk, az elmúlt napokban már több játékost összeboronáltak a Ferencvárossal, pedig az átigazolási piac még nem is nyitott… Mindeközben a Soroksár NB II-es remeklése kapcsán több ízben felmerült, hogy a másodosztályú „fiókcsapatban” jól teljesítő kölcsön-fradisták visszatérhetnek az Üllői útra.

Összeállításunkban megnéztük, hogy az NB II-ben szereplő kölcsönjátékosok hogyan szerepeltek ősszel klubjukban.

Dragóner Filip Nyíregyházára került kölcsönbe, ahol remekül kezdte a szezont: az idény első harmadában a 18 éves utánpótlás-válogatott játékos négy gólig és egy gólpasszig jutott – majd megsérült, ezért hosszú hetekig nem léphetett pályára. Most már újra egészséges, kölcsönszerződése egy szezonra szól. Kérdés, Dollék mekkora potenciált látnak Dragónerben, aki előtt kétség kívül nagy jövő állhat. Támadóposzton azonban Bödéék mellett aligha lenne egyszerű folyamatos játéklehetőséghez jutnia a tehetségnek.

Soroksáron a következő játékosok szerepelnek kölcsönben a Ferencvárostól (név, születési idő, poszt, az ősszel kapott játékidő, gól/gólpassz):

Holczer Ádám (1988, kapus, 19 mérkőzés/ 1710 perc, kilenc kapott gól nélküli mérkőzés)
Gyepes Gábor (1981, védő, 16 mérkőzés/1395 perc, három gól/egy gólpassz)
Valencsik Dávid (1996, középső védő, 8 mérkőzés/630 perc)
Csilus Ádám (1996, jobbszélső, 12 mérkőzés/753 perc, egy gól/öt gólpassz)
Csilus Tamás (1995, középpályás, 17 mérkőzés/1479 perc, egy gól)
Haris Attila (1997, középső középpályás, 14 mérkőzés/1063 perc, egy gól/ négy gólpassz)
Huszák Tamás (1988, támadó középpályás, 17 mérkőzés/1310 perc, négy gól/egy gólpassz)
Silye Erik (1996, balszélső, 17 mérkőzés/ 1445 perc, öt gólpassz)
Lovrencsics Balázs (1991, támadó, 19 mérőzés/1466 perc, tizenegy gól/három gólpassz)

A fenti mutatókból jól látható, hogy a Fradi kölcsönjátékosai alapembernek számítanak az NB II listavezetőjénél. Lovrencsics Gergő öccse, Balázs már tizenegy alkalommal eredményes volt a bajnokságban – ezzel az összetett góllövőlistán holtversenyben szerepel az élen, de kiosztott már három gólpasszt is, nem meglepő, hogy Lengyelországbólis érdeklődnek iránta. Kérdés persze az is: vajon a Lovrencsics-testvérpár számára mennyire vonzó, hogy tavasszal együtt vezessék sikerre a Ferencvárost?!

Mellette a fiatalok is impozáns mutatóval rendelkeznek: a Csilus testvérek, Ádám és Tamás, valamint a Haris Attila, Silye Erik négyes összesen három gólt és 14 gólpasszt hozott már össze.

A kapuban sok helyen már szinte biztosra veszik Holczer Ádám téli „hazatérését”, a 28 éves játékos a Jova-botrány után egyből szóba került a zöld-fehéreknél – de őszi teljesítménye alapján is kiérdemelte a reflektorfényt. Korábban Pécsett már volt második számú kapus Dibusz Dénes mögött, ám elmondásaszerint felkészült, hogy télen felvegye a kesztyűt a magyar válogatottnál is számításba vett riválissal. Dibusz mögött az őszi hajrában az utánpótlásból felkerült Varga Ádám (1999) ülhetett le a kispadra, a tehetséges hálóőr azonban felnőtt rutinnal még nem rendelkezik.)

Olvasói sztorik