NB I

Nyolc NB I-es csapat hívta, a Debrecennél kötött ki

Holman Dávid szívesen igazolt a Lokiba, ahol úgy érzi, megtalálhatja a helyét.

Kapcsolódó cikkek

Nyolc NB I-es együttes szerette volna megszerezni a Lengyelországból hazatérő Holman Dávidot, aki végül a Debrecent választotta. A 22 éves középpályás négy évre írt alá pénteken, a szombati, MFK Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen pedig már le is tette a névjegyét, hiszen góllal mutatkozott be új csapatában. A DVSC-TEVA friss igazolása a Hajdú-bihari Naplónak elmondta, szívesen jött Debrecenbe, ahol nagyon kedvesen fogadták és bízik benne, rövid időn belül alapemberré válhat.

– Egykori klubomat, a Fradit is beleértve csupán négy olyan élvonalbeli egyesület volt, mely nem tett ajánlatot értem. Nagyon örültem, hogy a DVSC is érdeklődött irántam, annak meg pláne, hogy végül sikerült is a piros-fehérekhez szerződnöm, hiszen az utóbbi tíz év legsikeresebb csapatáról beszélünk. A körülmények azt mondhatom, nemzetközi színvonalúak, Debrecenben minden adott a jó szerepléshez. A társak barátságosak, segítőkészek, a beilleszkedéssel sincs baj, hamar megtaláltam a közös hangot mind a játékosokkal, mind pedig a szakmai stábbal – mondta Holman, aki örül, hogy máris sikerült betalálnia a Loki színeiben.

– Nagyon fontos az első benyomás, ezzel magam is tisztában vagyok. Azt hiszem, bennem is felszakított egyfajta gátat, hogy rögtön be tudtam találni, gólt lőni mindig öröm, akár egy edzőmeccsen is. Azon leszek, hogy a jövőben is gólokkal, jó passzokkal, eredményes játékkal tudjam segíteni új csapatomat.

Mint ismert, Holman 2012-től az FTC játékosa volt, majd 2015-ben a Fradi kölcsönadta a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznan csapatának, ahonnan egy év után tért vissza.

– Bár nehéz esztendőn vagyok túl, nem minden úgy alakult, ahogy azt terveztem, mégis rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Sok mindent el tudtam sajátítani, amiknek hasznát vehetem majd a Lokiban is – fogalmazott a támadó középpályás.

Az egykor a Ferencváros sikeréért küzdő játékos jól tudja, hogy nagy rivalizálás folyik a zöld-fehérek és a debreceniek között, de reméli, múltjától függetlenül is szívesen fogadják a szurkolók. Holman elmondta, egyelőre egy hotelben szállt meg, de a barátnőjével már keresik a megfelelő lakást, mely otthonukul szolgálhat a jövőben.

Olvasói sztorik