NB I

Nem anyagi okokból készül itthon a Loki

Kondás Elemér szeretné, ha pótolnák Balogh Norbertet, de még nincsen nevesített jelölt a Palermóba igazolt csatár helyére.

Kapcsolódó cikkek

A téli szünet átigazolási híreiben sűrűn szerepelt a DVSC-Teva csapata, de ez nem ezt jelenti, hogy nagyon pezsgett volna a piac a Lokinál. Balogh Norbert némileg váratlan, szenzációs palermói átigazolása miatt írtak sokat a klubról, illetve legutóbb a Lengyelországból hazatérő Holman Dávid került reflektorfénybe – összességében azonban nincs nagy mozgás a csapatnál. Kondás Elemér vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, noha idén nem utazott külföldi edzőtáborba az együttes, ennek – ellentétben egyes híresztelésekkel – nem anyagi okai voltak.
– A felkészülésnek ebben az időszakában itthon is el tudtuk végezni azt a munkát, amit szerettünk volna – jelentette ki a tréner – Az időjárás néha ugyan közbeszólt, de a tervezett edzőmeccseket le tudtuk játszani. Nem pénz kérdése volt, hogy hol készülünk. Tavalyelőtt valóban anyagi szempontok is közrejátszottak abban, hogy itthon maradtunk, de most nem erről van szó. Meglehetősen rövid ezúttal a téli szünet, ezért nem akartunk mindenáron elutazni.

Az említett felkészülési meccseket sajátos menetrend szerint játszotta, illetve játssza a DVSC: rendre napi két meccsen találkozott a soros ellenféllel. A Ganz Metan és a Michalovce csapatával is dupla-meccset vívtak, hét végén pedig a Videoton ellen is így lesz Fehérváron. Holman Dávid a legutóbbi találkozón, a Michalovce 2-0-s legyőzésekor gólt szerzett. Ezzel együtt a csatárkérdés továbbra is érdekes lehet a Lokinál – a szurkolókat különösen érdekelheti, hogy a Balogh Norbertért kapott nem kevés pénzből igazol-e új támadót a klub.

– A pénzügyi dolgok nem hozzám tartoznak, közös döntéseket hozunk a vezetőséggel az egyes igazolások kapcsán. Holmanon kívül is szeretnénk még igazolni, de neveket egyelőre nem kívánok mondani – jelezte Kondás Elemér – A góllövéssel valóban elég rosszul álltunk ősszel, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek csatárok, a helyzeteket kidolgoztuk, de sokat ki is hagytunk. Hogy légiós jön-e, netán Balogh helyére, arról még nincs konkrétum. Volt egy szakmai terv, a magyar és külföldi játékosok arányáról, amihez szeretnénk tartani magunkat, majd meglátjuk, hogyan alakul.
A Debrecen edzője az őszi nehézségek ellenére – amibe a gyengébb eredmények hatására a nézőtéri elégedetlenséget is belevehetjük – bízik a jó tavaszban, elsősorban a kevesebb sérülés reményében:
– Lehetne sorolni, kik hiányoztak ősszel hosszabb-rövidebb időre az alapemberek közül, Lázár, Szakály, Zsidai, Bódi, Varga egyaránt volt sérült, egyelőre viszont szerencsére a többség rendben van. Nyilván kellene egy jó rajt a tavasszal, ami megadná az alaphangot egy hasonló folytatáshoz. Szombaton a Videotonnal, jövő héten a Ferencvárossal játszunk még edzőmérkőzést, tehát jó csapatok ellen készülünk, aztán pedig már a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-találkozó következik. Bízom benne, hogy eredményes időszak elé nézünk – tette hozzá a Debrecen vezetőedzője.

Olvasói sztorik