NB I

Háromszor annyit ér a Fradi, mint a Békéscsaba

Az Eb-kijutás egyelőre nem érezteti hatását a bajnokság értékén.

Kapcsolódó cikkek

Labdarúgó-válogatottunk Európa-bajnoki kijutásától sokan azt is várják, hogy nemcsak az egyes játékosok, de az egész magyar bajnokság kelendőbb lesz a sikereink miatt. Nos, a mértékadónak tartott Transfermarkt.de weboldal adatai alapján ez a növekedés egyelőre nem figyelhető meg.

A változások – legalábbis a teljes csapatokat és nem egyéneket nézve – inkább csak a bajnokságon belüli helyezéseknek köszönhetőek: a hátul tartózkodó csapatok értéke esett, az elöl lévőké nőtt.

A legtöbbet a Ferencváros nyerte, amely korábbi 10,3 millió eurós értékét 12,33 millióra növelte, de úgyszintén nőtt a Paks, az MTK és a Honvéd értéke (előbbi 5 millió fölé, utóbbi 6 millió közvetlen közelébe ért).

Helyben maradt a Haladás és a Debrecen, csökkenést mutatott a Videoton FC, az Újpest, a DVTK, a Vasas és a Békéscsaba keretének összértéke*. A legnagyobbat a Videoton vesztette, ők csaknem 1,3 millió euróval lettek “szegényebbek”, míg a Békéscsaba már kevesebb mint 4 milliót ér.

A bajnokság valamennyi csapatának összes változását figyelembe véve az NB I teljes mértékben stagnál: az egyes csapatok pluszai kiegyenlítik a többiek értékvesztését**.

Az NB I csapatainak értéke csökkenő sorrendben (zárójelben a november elsején mért szám, millió euróban):
1. Ferencvárosi TC 12,3 (10,3) millió euró

2. Videoton FC 11 (12,3)

3. Debreceni VSC 7,8 (7,8)

4. Diósgyőri VTK 6,18 (7)

5. Újpest FC 6 (6,4)

6. MTK 5,9 (5,4)

7. Szombathelyi Swietelsky-Haladás 5,2 (5,2)

8. Paksi FC 5,2 (5,2)

9. Budapest Honvéd 4,9 (4,7)

10. Vasas FC 4,3 (4,7)

11. Békéscsaba 3,8 (4)

*: a Puskás Akadémia értékei nem szerepelnek a táblázatban

**: a Debreceni VSC értéke ennél alacsonyabb volt, de a növekedés nem az eredmények, hanem Adamo Coulibaly leigazolása miatt következett be

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik