A Haladás a tabella második helyéről várta az élvonal szombati, nyolcadik fordulóját, azon belül is a Puskás Akadémia elleni, idegenbeli mérkőzést.
Jóval lendületesebben kezdett a Puskás Akadémia, a harmadik percben Bacelic-Grgic szabadrúgásába Tischler ért bele, veszélyesen közel ment el a kapu mellett a labda. A következő percekben is a hazaiak voltak veszélyesebbek, több tizenegyesgyanús helyzet is adódott, majd a tizedik percben Fodor Ferenc fejelt Király kapuja fölé.
A huszadik perc után még Pauljevics adott be veszélyesen Sallai felé, ez jelentette az első félidő utolsó veszélyes hazai helyzetét, a 25. percben azonban már éledeztek a vendégek. Halmosi ekkor ugyan még Pogacsics Krisztiánba bombázott, ám három perccel később már gólpasszt adott annak a Németh Máriónak, aki idei harmadik találatát jegyezhette (0-1). A fiatal játékos a Békéscsaba és a Paks ellen is győztes gól szerzője volt. Ezt követően inkább a sárga lapoké volt a főszerep.
A 49. percben Iszlai ütötte meg sípszó után Sallait, amiért Vad II játékvezető azonnali piros lappal „jutalmazta”. Ezt követően szinte azonnal ziccerbe került a Puskás: Pauljevics már Királyon is átküzdötte a labdát, Jagodics azonban a gólvonalról tisztázni tudott. A hatvanadik percben Pekár lövését még védte Király, a szöglet után azonban már nem volt kegyelem: Sallai tekerését követően Pekár az ötösön ballal, kapásból lőhetett és kiegyenlítette az állást (1-1).
Támadásban maradt a hazai együttes, szögletek követték egymást. Amikor váratlanul kiszabadult aztán a felcsúti szorításból Haladás és egy szöglet után Fehér Zoltán lövését Fiolának kellett blokkolnia helyzetben. A 73. percben aztán minden visszatért a rendes kerékvágásba, Pauljevics-beadást követően Pekár estében lőtt mellé, egy perccel később Tischler szabadrúgását védte bravúrral Király.
A 78. percben Lencse gurított hátra Sallainak, aki 12 méterről lőtt, a válogatott hálóőre ezt is hárította, Pauljevics már nem jutott lövéshez. A 80. percben Gosztonyi helyére Nagy Patrik érkezett.
A 81. percben lélegzetelállító szituáció alakult ki: Sallai hét méterről már Királyt is átemelte, de a labda a háló tetején landolt. Ezután is óriási fölényben játszott a felcsúti csapat, egy szöglet után ismét Sallai törte el a labdát, később pedig Tischler lövését védte Király, ám a csatár már lesen volt előtte.
Három perc volt a ráadás és ez alatt is helyzetbe tudott kerülni a Puskás Akadémia: Márkvárt lőtte mellbe Királyt, ezzel maradt az 1-1. A felcsútiak óriási nyomás alatt tartották a szombathelyi kaput, de újabb gólt képtelenek voltak elérni, Király bombaformában védett, így végül egy ponttal távozhatott a vendégcsapat.
A mérkőzés tehát Pekár László, illetve Németh Márió góljával 1-1-es eredménnyel zárult.
forrás: puskasakademia.hu és onlajnok.com.