Sokan emlékeznek arra az 1998-as Európa-bajnoki selejtezőre, amelyen a Bicskei Bertalan által vezetett, fiatal játékosokból álló magyar válogatott a Népstadionban megszorongatta a jóval erősebb román csapatot. 1-1 lett a vége, noha a helyzetek alapján nyerhettünk volna. A „stadionrobbantó” egyenlítőgólunkat Hrutka János lőtte 25 méterről, bődületes szabadrúgásból.
A ma már játékosmenedzserként is dolgozó Hrutka szívesen idézte fel azt a találkozót, noha a sorozat végén nem örülhettünk. A románok kijutottak a 2000-es Európa-bajnokságra, mi pedig nem: a bukaresti visszavágón 2-0-ra kikaptunk. De Hrutka szerint már akkor sem lett volna realitás egy magyar továbbjutás.
– Magyarországon a mai napig hibás koncepció alapján minden szövetségi kapitányt az alapján ítélnek meg, hogy kijutunk-e az adott világversenyre, holott ez utoljára 1986-ban sikerült. Azóta egyszer sem, így viszont gyakorlatilag két évente váltjuk a szövetségi kapitányokat, hosszabb távon szinte senki nem kap bizalmat – szögezte le a Rangadó.hu megkeresésére Hrutka János. – Ettől függetlenül azt gondolom, hogy abban a selejtezősorozatban rosszabb volt a helyzet, mint ma. Most jóval közelebb áll egymáshoz tudásban a két válogatott. Az a román csapat, amelyikkel mi játszottunk, még az 1994-es, világbajnoki negyeddöntős együttesre épült, olyan klasszisokkal, mint Hagi vagy Popescu. Nem mi voltunk az esélyesek, így a hazai egy-egy bravúrnak számított. Mégis keserű volt a szánk íze, mert nyolc hatalmas helyzetünk volt a meccsen – idézte fel a találkozót Hrutka.
– Odakint viszont a csapatunk tapasztalatlansága és a magyar futball szokásos betegségei kiütköztek. Fiatal csapatunk volt, az 1996-os atlantai olimpiai válogatottra épült, többen a pályafutásuk elején jártak. Egy-egy mérkőzésen képesek voltunk jól játszani, odáig csak a portugáloktól kaptunk ki, de a hullámvölgyeket nem tudtuk elkerülni. Nem voltunk felkészülve arra a hangulatra, ami ott vár minket, rögtön az elején kaptunk két gólt és később hiába voltunk egyenrangú ellenfelek, már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. Hihetetlenül ellenséges környezetben játszottunk, a nézőtérről folyamatosan köpködtek, dobáltak, szidták az anyánkat. Ez még a régi stadion volt, ahol közel ültek a nézők a pályához, kaptunk mindent.
Túl sok a nagy öreg a mieinknél
A múltból a mába kanyarodva, immáron kívülállóként figyelve a tendenciákat, Hrutka amondó: nagyon óvatos optimizmussal közelítsünk a szeptember 4-i mérkőzéshez. Ha valaki, a játékosügynök tisztában van vele, jóllehet a román csapat sincs már azon a szinten, mint amikor a Barcelona, a Chelsea vagy a Milan csapatából érkeztek játékosai (legértékesebb emberük Vlad Chiriches a Napoliból), még így is többen és többet játszanak a magyarnál erősebb ligákban, mint a mieink közül.
– Ha a két csapat tudását nézzük, most jóval kisebb a különbség. De a románok játékerőben és csapatként is előrébb tartanak még. Hazai pályán, csodálatos stadionban játszhatunk, ami sokat jelenthet, de így is nagyon nehéz lesz. A magyar labdarúgásban igen nagy probléma, hogy a válogatott meghatározó játékosai már benne vannak a korban: Király Gabi, Gera, Juhász már a pályafutásuk vége felé járnak, Dzsudzsák is 29 éves lesz. Mögöttük pedig nincs megfelelő utánpótlás. Így most azon izgulhattunk, hogy Juhász Roland egészséges lesz-e, ki pótolja Gerát, Dzsudzsák talál-e csapatot, és így tovább. A románoknál pedig, bár vannak játékosaik, akik nem játszanak rendszeresen a klubjukban, de sokkal életképesebb a felhozatal – véli Hrutka, majd hozzáteszi, a válogatott kulcsembereinek hazaszivárgása sem okvetlenül az optimizmust növeli benne, a meccs és a csapat jövője szempontjából.
– Több játékosnak a végállomást jelentheti, hogy ismét Magyarországra jöttek. Egyrészt persze jó, hogy már itthon is meg tudnak fizetni ilyen labdarúgókat, másrészt viszont szakmailag ez hatalmas visszalépés – jelzi, mit gondol Hajnal, Pintér, esetleg Tőzsér hazatéréséről. – Jelen pillanatban egyetlen klub mondható hazai szinten igazán jónak, de láthattuk, a nemzetközi középszintet még ők sem érik el. A magyar mezőnyben pedig nincs igazi megmérettetés, így aki a Fradiba jön haza, az nem játszik rangos, komoly meccseket. Így pedig szépen lassan majd a válogatott is elveszti őket.
Mennyire tud Storck „Dárdaiul”?
Bármit is sugallnak a körülmények, az ország bízik. Azt Hrutka sem vitatja, hogy Románia ellen nem is lehet más a cél, mindig, minden magyar válogatott számára, mint a győzelem, de a nemzeti csapat nem csak kulcsjátékosai nemzetközi karrierjét, de a szurkolók „talizmánját”, a versenyképességünk letéteményesének számító Dárdai Pált is elvesztette. Hogy a beugró Bernd Storck mennyit tud a „Dárdaiból”, az pedig még kérdéses.
– A legnagyobb kérdése számomra is az a mérkőzésnek, hogy Dárdai Pált hogyan lehet pótolni. Olyan erős személyiség, akinél ha nem is tanultak meg futballozni a játékosok, de mentálisan, lelkileg megerősítette őket annyira, hogy a fontos meccseket meg tudják nyerni – kérdés, hogyan pótolható egy külföldi szakemberrel. Aki nem tudja az anyanyelvükön fanatizálni a játékosokat, ha a szakmai dolgokat gyakoroltatja is velük. Ugyanakkor nyilván ez egy hatalmas lehetőség Bernd Storck számára. Legyünk őszinték, ha még Dárdai előtt kiírtak volna egy pályázatot a kapitányi posztra, nem valószínű, hogy Storck neve bárkinek eszébe jutott volna. Remélhetőleg élni tud ezzel az eséllyel, amit a körülmények kialakítottak. Rajtam biztosan nem múlik, ott leszek a meccsen és szurkolok a csapatnak – mondta végül Hrutka János.
