NB I

Egervári: Storck nem tud olyan jól motiválni, mint Dárdai

A korábbi kapitány szerint nehéz helyzetben van a válogatott, mert a legjobbjai nincsenek játékban.

Kapcsolódó cikkek

A SportHungary.hu oldalon olvasható interjúban a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Egervári Sándor aggodalmának adott hangot, mert a Románia elleni, szeptemberi Európa-bajnoki selejtező előtt a mieink keretének több tagja is komoly játékhiánnyal küzd.

– Meglepődött rajta, hogy több magyar játékos igazolt haza az elmúlt két évben, például Koman, Hajnal vagy Gera?
– Annak idején, a félévente leadott beszámolóimban mindig javasoltam, hogy ezeket a játékosokat, akik már kevés időt töltenek a pályán a külföldi bajnokságokban, inkább hozzuk haza, mert ha hétről-hétre tétmérkőzést játszanak, akkor jobb állapotban állnak a válogatott rendelkezésére – válaszolta Egervári Sándor.

– Úgy gondolja, segít a válogatottnak, hogy többen újra az itthoni közegben játszanak?
– Feltétlenül. Látható a teljesítményükön is, példa rá a Hajnal, Gera kettős, amely rengeteg segítséget ad a Ferencvárosnak ahhoz, hogy ma bajnokesélyesként tartsuk őket számon.

– Ön szerint Bernd Storck képes lehet úgy motiválni a csapatot a Románia elleni meccs előtt, mint Dárdai Pál?
– Nehéz megmondani, de nem tartom valószínűnek, ugyanis véleményem szerint ehhez az anyanyelv ismerete azért elengedhetetlen.

– Ha arra kérném, hogy tippelje meg a mérkőzés eredményét, mit válaszolna?
– Az igazság az, hogy nehéz helyzetbe került most a válogatott, mert Pali, aki meghatározója volt az elmúlt év eredményeinek, távozott. Másrészt ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy a legjobbjaink nincsenek játékban. Annak idején mi három éven keresztül jól szerepeltünk, a második helyről vártuk az utolsó félévet, de ugyanúgy borzasztó volt azon a nyáron is látni, hogy a játékosaink keveset játszanak, vagy egész egyszerűen klub nélkül állnak. Most ugyanez a helyzet. Gondolok itt Dzsudzsákra, Tőzsérre vagy éppen Pintérre. Sajnos nincsenek topformában a mérkőzés előtt. Ha tippelnem kellene, akkor az eszem és a szívem is mást mond, de egy román mérkőzés előtt a szív hangjának kell dominálnia, és az azt mondja, hogy kettő-egyes sikert fogunk aratni.

– Mi a véleménye a magyar csapatok európai kupaszerepléséről?
– Azt kell mondanom, a Videoton gyengélkedése érintette a legkellemetlenebbül a magyar közvéleményt, ugyanis a tavalyi sikeres bajnokcsapat sajnos jelentősen meggyengült, ezen a nyáron nem tudja azt a játékot produkálni a hazai és a nemzetközi porondon, mint amit az elmúlt idényben láthattunk tőlük, és ez nyilván sokunk számára csalódás. A Debrecen egy picit más történet. Azok a játékosok, akik meghatározói voltak az elmúlt években, jó formában voltak. Ott inkább képességbeli hiányosságok vannak. Sajnos az elmúlt évben néhány poszton nem tudták megoldani az erősítést, és ezért a nemzetközi porondon, bármennyire is jó formában voltak az igazából válogatott szintű játékosaik, a továbbjutás elmaradt. A Ferencvárostól pedig többet vártunk, hiszen őket tartják legtöbben legesélyesebbnek a bajnoki címre. Hazai szinten kiemelkedik, játékosállományban is felzárkózott a legjobbak közé, és a teljesítményük is imponáló itthon. Sajnos a jó nemzetközi szerepléshez ez kevés volt.

– Mit vár a bajnokságtól?
– Izgalmas bajnokság lesz, talán nem is a bajnoki cím várományosai, hanem inkább a kiesők lesznek érdekesek, ott lesz a nagyobb tolongás majd. Feltételezem, hogy a két feljutó csapat került a legnehezebb helyzetbe. Jobb keretek vannak, amiből szerintem az ősz folyamán jobb játék fog kikerekedni, amint ez a kánikula megszűnik. A bajnoki cím esélyese pedig véleményem szerint a Ferencváros lesz, de nyilván ez sem lesz majd verseny nélküli.

– Régóta nincs munkája, pedig sok tapasztalat van a háta mögött, és a sikeres edzők között tartják számon. Fogjuk még a pálya szélén látni?
– Nem feltétlenül rajtam múlik, hogy nem dolgozom. Megkeresés érkezett, ami tervezhető lett volna, de szakmai kihívást jelentő feladat nem jött, így egyelőre a lelátón ülve szurkolok a magyar válogatottnak.

Olvasói sztorik