NB I

Egy középhátvédet még igazol a Fradi

Orosz Pál szerint a továbblépési lehetőség miatt is vonzó a Ferencváros a légiósok számára; Michal Kadlec és Tőzsér Dániel leigazolása nem vetődött fel komolyan a klubnál.

Kapcsolódó cikkek

Toronymagasan, pontveszteség nélkül vezeti az NB I tabelláját hat forduló után a Ferencváros, amely kiesett az Európa Liga-selejtezőből a bosnyák FK Zeljeznicar ellenében. A Fradi nagy pénzért eladta a francia élvonalba a brazil Somaliát, majd leigazolta Pintér Ádámot, a szlovák válogatott Stanislav Sestákot, valamint a zöld-fehéreknél edz Tőzsér Dániel is. Az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál a Digi Sport televízió kedd reggeli műsorában beszélt az aktualitásokról.

– Ez egy szép széria, és sok mindent elárul a csapatról, hogy hat mérkőzés alatt két gólt kaptunk. Meghatározott képe van az együttesnek, és mindenki láthatja, hogy mit szeretnénk játszani – kezdte Orosz Pál. – Rengeteg munka van ebben, és a Thomas Doll vezette szakmai stáb nagyon szépen összerakta a koncepciót, aminek megfelelően igazoltunk. Azt tudjuk játszani, ami a Ferencvárosra mindig is jellemzőnek kell lennie. Domináljuk a mérkőzések nagy részét.

– A Zeljeznicar-párharc előtt és azóta is szárnyal a csapat. Mi volt a gond a bosnyákok ellen?
– Minden tiszteletem mellett a Zeljeznicar nem az a csapat, akin nem lehetett volna túljutni. Az első mérkőzés első félidejében nagyjából három-nullra kellett volna vezetnünk, kihagyhatatlan helyzeteket hagytunk ki. Az utolsó pillanatban ez megbosszulta magát, az ellenfél talált egy gólt. Még ezt követően is nekünk állt a zászló, a továbbjutás reményében utaztunk idegenbe, de a kinti mérkőzés nagyon nem sikerült. A meghatározó játékosok az elején labdákat adtak el, és az egész csapat elbizonytalanodott. Még mindig azt mondom, hogy tízből hétszer-nyolcszor megvernénk a Zeljernicart, pont ezen a két meccsen nem sikerült. Ez most így sikerült, mindent meg fogunk tenni, hogy jövőre jobban szerepeljünk.

– Minőségi igazolásokat hajtottak végre a nyáron. Mitől vonzó a Fradi? Könnyű a Sestákhoz hasonló kaliberű játékosokat a Ferencvároshoz csábítani?
– Sokkal könnyebb, mint néhány évvel ezelőtt. Nem csak a szakmai, infrastrukturális, vagy financiális háttér miatt, hanem mert látható, hogy a Ferencvárosból van továbblépési lehetőség. Besic tavaly a Premier League-be szerződött, most Somalia a francia élvonalba igazolt, David Mateos pedig az MLS-be ment. Van továbblépési lehetőség, és ez is vonzó tud lenni egy légiós számára is.

– Thomas Doll javasolja ezeket a játékosokat? Hogyan működnek az igazolások?
– Egy team dönti el, ki az, akit szeretnénk megszerezni. Különböző pozíciókra nézünk játékosokat, és minden esetben több játékost nézünk. Megvizsgáljuk, ki az, aki anyagilag megengedhető a klub számára, és ki az, aki nem. Ez egy közös döntés, olyan nincs, hogy csak Thomas Doll mondja, hogy őt kérem. Mindegyikünknek van vétójoga. Ha egyöntetű döntés van, akkor jön valaki, ha nem, akkor nem.

– Lesz még igazolás a Fradinál?
– Mindenféleképpen szeretnénk még belsővédő pozícióba igazolni. Mateos elment, de még sajnálatosabb, hogy Batik Bence megsérült. Most pont lehetősége lett volna arra, hogy stabil kezdőként szerepeljen, de közbejött egy szerencsétlen térdsérülés. Az operáció után persze rendben lesz, de ez idő kérdése, és erre a posztra mindenképp kell még erősítenünk. A pakliban van külföldi, vagy épp külföldön élő magyar játékos is…

Orosz Pál elárulta azt is, hogy a sajtóban felvetődött Fenerbahce-védő, Michal Kadlec megszerzése, valamint a klub nélküli Tőzsér Dániel leigazolása komolyan nem került szóba.

Olvasói sztorik