A listavezető Ferencváros a második félidőben magabiztosan kerekedett felül az MTK-n, és végül 2-0-ra nyerte a 207. örökrangadót szombaton, az élvonal ötödik fordulójában. A meccs részletes tudósításaide kattintva olvasható!
A Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kiemelte, hogy a vendég kék-fehérek támadópotenciálja feltűnően hiányzott.
Kimondottan jó hangulatú mérkőzés volt a Ferencváros részéről – pláne a délutáni Diósgyőr–Debrecenhez képest –, érdemes volt végignézni. A szezon eddigi részében – talán a bosnyákok elleni két kupameccset kivéve, bár azokon sem ment rosszul a Fradinak – végig nagyszerű futballt játszottak. Arra voltam kíváncsi, ha ez a dinamika találkozik az MTK szép, sok passzos focijával, ami Garami József időszakában jellemző volt, abból ki kerül ki győztesen. Meggyőződésem, hogy mindenképpen a Fradi győzött volna, és a mutatott játék is ezt bizonyítja. Az MTK stabilan védekezett, ritmusos meccs volt, de nem igazán támadott, hiányzott a régi játéka – kezdte Glázer Róbert.
Az FTC a szokásos, 4-1-4-1-es felállásban játszott, a négy védő előtt Nagy Ádám volt a védekező középpályás – már a Vasas elleni találkozó után is említettem, hogy nagyon jól játszik, ügyes fiatal –, előtte négy mozgékony, a helyét elhagyó középpályás, valamint Böde Dániel. Konkrétabban azért nem lehet behatárolni, mert Hajnal Tamás és Gera Zoltán is nagyon sokat visszament mélységben, a két szélső, Lamah és Varga Roland rendkívül sokat váltotta a helyét.
Itt megjegyezném, hogy talán most láttam először ilyen gyengén játszani a légióst, ezúttal nem sikerültek a passzai, kevésszer volt játékban. Biztosan sokat futott, de nem volt túlzottan jó a játéka.
Az MTK 4-2-3-1-es összeállításban játszott, de ezt sem lehetett felismerni. Az első negyedórában nagyon agresszív futballt mutatott be a Ferencváros, ha akkor gólt rúg, nagy különbséggel nyerhetett volna véleményem szerint. Aztán egy kicsit visszavettek, de még ekkor sem éreztem a támadópotenciált az MTK-ban. Még Torghelle is visszament a saját térfelére, ez kioltotta Gera Dániel és Hrepka Ádám játékát, mert mindig vissza kellett zárkózniuk, a labdakihozatal során viszont nem voltak pontosak, hiszen a Fradi nagyon agresszívan visszatámadott.
Az első felvonás hajrájában voltak próbálkozások, Torghelle kapu mellé menő lövése nagyon szép támadás lett volna, de mást nem igazán lehetett feljegyezni. Az első félidőben jobb volt a Ferencváros, többet birtokolta a labdát, agresszív volt, és adódott két százszázalékos ziccere. Bár Dilaver és Ramírez ekkor is ment előre, szinte szélsőt játszottak, de nem tudták megbontani a vendégcsapatot.
A szünetben is azt éreztem, hogy az FTC talál egy gólt, és simán meg fogja nyerni a meccset, persze, azt nem gondoltam, hogy két ilyen klasszismegoldást, csodaszép gólokat láthatunk. Örömteli, hogy először láttam a Ferencvárosban jól játszani Radó Andrást, aki agresszív és agilis volt, a labdái pedig pontosra sikeredtek.
A hazaiak két cseréje után 4-3-3-as játékrendszerre álltak át, hiszen Radó és Sesták is inkább csatárt játszott. A második gól után kicsit nagyobb területe lett az MTK-nak a középpályán, ennek köszönhetően tudott egy-két támadást vezetni, de ezek nem voltak veszélyesek. A Fradi nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Nagyon jó mérkőzést láttunk a Ferencvárosnak köszönhetően, és a hangulat is remek volt. Az MTK támadójátékát és a sok passzos fociját nagyon hiányoltam.
Ezúttal a pontrúgások sem ültek annyira a vendégeknél, pedig Kanta József rögzített helyzetei mindig életveszélyesek szoktak lenni. Összességében a Fradi teljesen megérdemelten nyert – mondta végül Glázer Róbert.
