NB I

Thomas Doll 25-30 gólt vár Böde Dánieltől

A Ferencváros rutinos játékosa, Leandro az MTK elleni örökrangadón is középhátvéd lesz.

Kapcsolódó cikkek

Megtartotta szokásos sajtóóráját a Ferencváros, amelyen ezúttal Thomas Doll vezetőedző, valamint Böde Dániel és Leandro válaszolt a média képviselőinek.

– Boldogok vagyunk, hogy két idegenbeli mérkőzést követően ismét a csodálatos arénánkban lépünk pályára – idézi a fradi.hu Thomas Dollt. – Az MTK nagyon jól szerepel a bajnokságban, és az elmúlt fordulóban remekül játszott a DVTK ellen. Természetesen szeretnénk megtartani a veretlenségünket, ott akarunk maradni a tabella élén. Úgy készítjük fel a játékosokat a héten a találkozóra, hogy győzni tudjanak az örökrangadón. Sajnálom, hogy Garami József már nincs az aktív magyar edzők között. Az új tréner, László Csaba érkezésével valamelyest változott a csapat stílusa, látszik, hogy nagyon törekednek a labdatartásra. A védekezés terén egészen biztosan nagyon jól lezárják majd a területeket, de arra is számíthatunk, hogy Torghelle Sándor jó néhány hosszú indítást kap a találkozó folyamán.

Leandro vélhetően az MTK ellen is középhátvédként kap szerepet. A magyar válogatott játékos elmondta: mindig is motiválta, ha a korábbiaktól eltérő szerepkörben számítottak rá a pályán.

– Az egész pályafutásomra jellemző volt, hogy több poszton számítanak rám, voltam már a védelem szélén, a középpálya szélén és a belső középpályán is. A védelem közepén eddig kevesebbet játszottam, bár a ciprusi időszakom legvégén középhátvéd-gondjai akadtak a klubomnak, így akkor már kipróbálhattam ezt a posztot. Engem mindig motivált, hogy új poszton próbáljam ki magam, rengeteg meccset nézek, figyelem, hogy egy-egy szituációra hogyan reagálnak a játékosok – fogalmazott Leandro, aki az MTK-ról is beszélt. – Tudjuk, hogy az MTK nagyon jó csapat, ennek szellemében nagyon koncentráltan készültünk ezen a héten is. Meg akarjuk nyerni a szombati találkozót, tudjuk, hogy mi az MTK erőssége, és azt is, hogy hogyan lehet megverni őket.

Böde Dániel az eddigi négy mérkőzésen öt gólt lőtt, amivel vezeti a góllövőlistát. Thomas Doll a sajtótájékoztatón – félig tréfálkozva – azt mondta, hogy 25-30 gólt vár a támadójától.

– Azt gondolom, hogy nem csak a mester, hanem én is nagyon boldog lennék, ha a szezont huszonöt-harminc találattal zárhatnám – reagált a támadó. – Abban bízom, hogy minél több góllal tudom segíteni a csapatot, az edzéseken is ezért edzek, azon vagyok, hogy a lehető legtöbb helyzetet belőjem. Ebben a szezonban szeretném megdönteni az egyéni rekordomat, eddig egy szezonon belül 17 bajnoki gól a csúcsom.

Az MTK elleni mérkőzés augusztus 15-én, szombaton, 20.30-kor kezdődik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.